A Labrador Bemutatása

A Labrador Retrievert két okból tenyésztették: egyrészt, hogy az ember társa legyen, másrészt pedig, hogy hasznos munkát végezzen. Történelmileg, halászsegédként vált hasznossá: háló szállítással, kötélcipeléssel és halfogással tevékenykedett a hűvös Északi-tengernél. A mai Labrador Retriever épp olyan jó természetű és szorgalmas akárcsak az ősei.

Manapság a Labradorok vadászokkal dolgoznak, segítőkutyaként tevékenykednek, kutyás versenyeken brillíroznak, kereső és mentőkutyákként tevékenykednek, és még rengeteg más kutyamunkával foglalatoskodnak.

A Labrador Jellemző Tulajdonságai

A labrador nagyon intelligens, barátságos, arányos testfelépítésű, közepes méretű kutyafajta. A hímek 57-62 cm magasak és a súlyuk 29-36 kg. Ezzel szemben a nőstények általában 54-59 cm magasak lehetnek és 24-31 kg-ot nyomnak.

Hajlamos az Elhízásra

Néhány fajnak igencsak jó étvágya van és hajlamos a hízásra. Csak úgy, mint az embereknél, a túlsúly náluk is problémákat okozhat. Amennyiben olyan fajtát választasz, mely hajlamos a súlyfelvételre, figyelned kell az étkezésére és, hogy megfelelő testmozgásban legyen része, valamint ki kell mérned a napi ételadagját.

Könnyű Tanítani

A könnyen tanítható kutyusok hamar észreveszik az összefüggéseket a különböző jelszavak (pl.: ül) és a következmények (pl.: jutalomfalat kiosztása) között. Míg egyes kutyusoknak picit több türelemre és időre van szüksége ezen összefüggések megfejtésére. A labrador az előbbiek közé tartozik, ezáltal gyorsan tanítható, képezhető kutyussá válva.

Nagyon Barátságos

Barátságosnak lenni az emberekkel, és barátságosnak lenni a többi kutyával két teljesen különböző dolog. Egyes kutyák sokszor le akarják dominálni a többi kutyát, vagy akár meg is támadják, annak ellenére, hogy a gazdi mellett egy szeretetzsák. A többi kutyushoz való viszonyulása nem csak fajtabeli sajátossága a labradoroknak. Azok a kutyák, akik 6-8 hetes korukig a kistestvéreikkel nőttek fel, és utána is rendszeresen jártak a többi kutya közé, azok jobban tudják kezelni az ilyen helyzeteket.

Lakásban is Tartható

A gyakori tévhittel ellentétben a kis méret nem tesz egy kutyát egyből lakásban tarthatóvá. Szükség van ahhoz, hogy ne legyen túl nagy az energiaszintje, illetve könnyen alkalmazkodjon az emberekhez. A labrador is jól tartható lakásban, mert bár közepes testű, de nyugodt, és igazi családbarát kutya.

Magas Energiaszintű

A magasabb energiaszintű kutyák mindig készen állnak egy kis akcióra. Kiválóan alkalmasak az egész napos munkára, és alig várják, hogy gazdijuk újabb és újabb feladatokkal bízza meg! Minden nap szükségük van egy adott szintű fizikális és mentális igénybevételre is. Ez lehet közös munka, játék, túrázás… A labradornak relatív magas az energiaszintje, ezért bár lakásban is tartható, de igényli a rendszeres mindennapos foglalkozást.

Hihetetlenül Gyerekbarát Kutya

Kedves az emberekkel, kellően erős ahhoz, hogy elviselje a gyerekek noszogatását, és ne jöjjön zavarba akkor sem, ha egy gyerek sikítva fut felé. Ezen főbb tulajdonságai teszik annyira könnyen a családba beilleszkedő kutyává. A közhiedelemmel ellentétben például jobban kijön az emberekkel, mint sok öleb.

A Labrador Részletes Bemutatása

A gyengéd és intelligens Labrador Amerika elsőszámú regisztrált kutyafajtája az American Kennel Clubnál. A nem kutyás emberek is felismernek egy Labradort, és a művészek, illetve fényképészek is előszeretettel örökítik meg őket képeiken — általában a hűséges társ szerepében, aki türelmesen várakozik gazdája oldalán. Igazán sportra termett faj, a Labrador izmos és atletikus. Rövid, könnyen ápolható bundával, barátságos magatartással, éles ésszel, és temérdek energiával rendelkezik.  A fajtájához való elköteleződés nem hiába áll fenn; a Labradorok szerető, emberközpontú kutyák, akik a családjuk szolgálásáért élnek, és a gazdáik, valamint rajongóik gyakran hasonlítják őket az angyalokhoz.

A faj Új-Fundland szigetéről ered, Kanada Atlanti partjától nem messziről. Eredetileg St. John’s volt a neve, Új-Fundland fővárosa után, és azért tenyésztették, hogy segítse a helyi halászokat — a háló hordásban, kötélcipelésben és a halak elfogásában, amik kiszöktek a hálóból, — továbbá, hogy családi kutya legyen. Ma már a legtöbb Labrador elkerüli a kemény munkát és napjaikat babusgatva és szeretgetve töltik. Ugyanakkor, néhány Labrador még mindig nélkülözhetetlen a munkában. A Labrador édes természete kiváló terápiás kutyává teszi, idősotthonokat és kórházakat látogat meg, és az intelligenciája segítségével ideális a rokkantak segítésére. Tovább kimagasló, mint kereső és mentőkutya, vagy vadászkutya, az atletikus felépítésének, remek szaglásának és bátor természetének köszönhetően. Illetve a Labradorok kiemelkedően teljesítenek kutyasportokban, mint a gyorsasági vagy engedelmességi versenyek — de főként az engedelmességi versenyeken a legjobbak. Egy kutyáknak szánt munka létezik, amiben a Labrador reménytelen: ez a házőrzés. Sőt, a gazdák szerint az édes, segítőkész Labrador kedvesen üdvözli a betolakodót és boldogan megmutatja neki, hol van elrejtve az értékes holmi.

A Labrador Retrieverek bebizonyították hasznosságukat és sokoldalúságukat a tenyésztési történelmük során, hiszen könnyen váltottak halászsegéd pozícióból terepkutyákká, majd előadókká és aztán pedig modern dolgozókká. Egy szerep azonban mindig állandó maradt: csodálatos társak és barátok.

Imi
Imi

Kutyatáp szakértőnk és alapítónk, Vargyas Imre szakvéleménye:

✔️ kutya táplálkozási szakember, aki a kutyák étel-allergiás betegségeinek megelőzésére tette fel az életét
✔️ 5+ éves közvetett kutyatáp gyártói tapasztalat, éves szinten közel 20,000+ kutya kutyatápjáért felel
✔️ a nagynevű brit CPD által elismert Kutyatáplálkozási szakember

——————–

2017 elején alapítottuk testvéreimmel a CricksyDog-ot, hogy közösen olyan kutyatápot alkossunk meg, aminek célja a kutyák egészséges táplálása. Ez a mi, Vargyas testvérek soha nem múló célkitűzése, immáron több mint 5 éve. Számunkra a házikedvenc biztonsága és a minőség az első.

Számunkra a CricksyDog teljesen mást képvisel, mint amihez a bevásárlóközpontok kutyás polcain hozzászokhattunk. Egy új, innovatív, főként az eleség allergiák megelőzését és megoldását is felkaroló olyan irányvonalat, ami valóban csak a négylábú családtag boldogságáról szól.

A CricksyDog receptúrák mindegyike a lényegre összpontosít: Csak olyat tartalmaz, ami jó az állatnak. És bár egy igen egyszerűnek tűnő mondat, de sok kutyatápnak mégsem sikerül ezt az egyszerű irányelvet betartani!

Jelenleg nincsenek az Európai Unióban kimondottan kutyatápokkal foglalkozó nagyon erős előírások! Ez gyakorlatilag azt jelenti hogy a tápokba kis túlzással bármit bele lehet tenni. Nálunk különösen fontos a kutyusod tökéletes egészsége! Önmagáért beszél az is, hogy a CricksyDog tápok a legtöbb esetben a gyártástól számított 3-6 hónapon belül kutyusod asztalára kerülnek. Kutyatáp tanácsadóként tudom, hogy az ilyen fokú frissesség mekkora előnyt jelent egy táplálék esetén.

Bárcsak több kutyatáp is követné ezt a példát! De sajnos az a tapasztalatom, hogy sok márkát kizárólag a pénz vezérel. Nem egyszer hallom állatorvos ismerősöktől, hogy a több éven át silány minőségű tápon nevelt, legyengült, emésztőszervi beteg kutyákat kell meggyógyítaniuk, amennyire lehetséges egyáltalán. Szörnyű ilyenkor nekik elmagyarázni a gazdiknak, hogy akár maradandó, gyógyíthatatlan szövődményekhez, vagy hiány-betegségekhez is vezethet ez a probléma kedvencüknél! Szerencsére neked nem kell többé ilyeneken aggódnod, hiszen a CricksyDog tápok mögött egy innovatív szakmai csapat áll, kutyatáp szakértőkkel, hogy kutyád asztalára minden nap csúcsminőségű eledel kerülhessen.

Labradoroknak a fent is szereplő Ted tápokat javaslom.”

A Labrador Legfőbb Ismérvei

Fontos Tudnivalók Fajtaválasztáskor

A Labrador Retrieverek egyszerűen imádnak, imádnak és imádnak enni és éppen ezért a túletetés miatt gyorsan túlsúlyosak lesznek. Korlátozd a jutalomfalatok mennyiségét, biztosíts Labradorod számára elegendő testmozgást és mérd ki az ételadagját. Továbbá azt is tartsd észben, hogy a Labrador hatalmas étvágya kiterjed az emberi ételre, sőt, még az ehetetlen tárgyakra is. A Labradorok megdézsmálják a szemetet, csennek a konyhapultról, és igazi lakomát csapnak a megcsócsált gyerekjátékokból.

A Labrador Retrievereket fizikai aktivitást igénylő munkákra tenyésztették és magas az aktivitási szintjük, ami együtt jár azzal, hogy jó munkaerők. Legalább 30-60 perc testmozgásra van szükségük naponta. E nélkül pusztító tevékenységre fogják fordítani energiáikat, mint például az ugatás és a rágás.

A Labradoroknak annyira jó a hírnevük, hogy sok ember azt gondolja nincs is szükségük tanításra. Ám a Labradorok nagy és energetikus állatok, és mint minden kutyának, nekik is meg kell tanulni, hogyan viselkedjenek. Jelentkezz oktatásra és engedelmességet tanító órákra, amint hazavitted a Labradorod.

Sokan úgy gondolnak a Labradorokra, mint egy hiperaktív fajra. A Labrador kölykök természetesen élettel telik, de legtöbbjük lenyugszik, mire felnő. Ugyanakkor, általában meglehetősen aktívak maradnak egész életükben.

A Labrador Retrieverek nem egy menekülőművészek, de a megfelelő motivációval — például valami finomság illatával — a Labrador csak úgy elillan. Bizonyosodj meg róla, hogy a Labradorod érvényes azonosító cédulával és mikrochippel rendelkezik.

A Labrador gyakorlatilag az egész világ elsőszámú kedvence, ami azt jelenti, hogy rengeteg ember tenyészti. Ezek az emberek sokkal érdekeltebbek abban, hogy mindenkit ellássanak Labradorral és kevésbé törődnek vele, hogy egészséges és jó kedélyű kutyákat tenyésszenek. Annak érdekében, hogy egészséges kutyád legyen, sose vásárolj kölyköt felelőtlen tenyésztőtől, kutyatelepről vagy kisállat-kereskedésből. Keress neves tenyésztőt, aki leteszteli a kutyákat, hogy biztosan mentesek legyenek a genetikai rendellenességektől, és megbizonyosodik róla, hogy a kutyák rendelkeznek hangérzékenységgel.

Ha kiskutyát keresel, látni fogod, hogy a Labradorok különböznek attól függően, milyen tenyésztőt választasz. Néhány Labradort versenyekre tenyésztenek és a képességeiket munkára tesztelik, míg mások a legközelebb akarnak jutni a faj ideális kinézetéhez, mozgáskultúrájához és természetéhez. Olyan tenyésztőkkel is találkozni fogsz, akik mind a kinézetre, mind a hasznosságra hajtanak. Azok a Labradorok, amelyeket előadásokra tenyésztenek, többnyire nehezebbek és zömökebb a felépítésük.

A Labrador Fajtörténete

A Labrador Retrieverek tenyésztése Új-Fundlandról ered, Kanada északkeleti Atlanti partjától. Eredetileg St. John’s volt a nevük Új-Fundland fővárosa után, és a Labradorok az 1700-as évek elejétől kezdve a helyi halászok segítőiként szolgáltak. A kutyák egész nap a gazdáik mellett dolgoztak, visszahozva a halakat, amik leakadtak a kampóról, majd esténként hazatértek, hogy a halász családjával töltsék az éjszakát. Habár az öröksége ismeretlen, sokan úgy gondolják, hogy a St. John’s kutyát keresztezték az Új-Fundlandival és más helyi kisebb fajokkal. A kívülállók észrevették a kutya hasznosságát és jó beoszthatóságát, így az angol sportolók átimportáltak néhány Labradort Angliába, hogy vadászsegédet faragjanak belőlük. Malmesbury második grófja volt az egyike azoknak, akik St. John’s-t szállítottak Angliába 1830 körül. Malmesbubry harmadik grófja volt az első olyan ember, aki utalt a Labradorokra.

Lenyűgöző módon, a Labrador — jelenleg Amerika legnépszerűbb kutyája — majdnem kihalt faj lett 1880-ra, és a Malmesbury családnak, valamint az angol rajongóknak köszönhető a faj megmentése. Új-Fundlandon a faj eltűnt kormányzati szigorításoknak és adótörvényeknek köszönhetően. A családoknak nem engedték, hogy egynél több kutyát tartsanak, és a nőstény kutyák tartása magas adóztatással járt így őket leselejtezték. Ennek ellenére Angliában a faj túlélte, és a Kennel Club önálló fajként ismerte el 1903-ban. Az American Kennel Club hasonlóan járt el 1917-ben, és a 20-as, illetve 30-as évek során Brit Labradorokat importáltak az országba, hogy megteremtsék a fajt Amerikában is. A faj népszerűsége a II. világháború után emelkedni kezdett és 1991-ben a Labrador Retriever vált az American Kennel Club által regisztrált kutyák közül a legnépszerűbbé — továbbá a mai napig tartja ezt a címet. Kanadában és Angliában is a lista élén helyezkedik el. Ma a Labradorok kábítószer és robbanóanyag felderítőként, kereső-, mentő-, és terápiás kutyaként, rokkant segédként és vadászkutyaként funkcionálnak. Ezek mellett minden kutyaverseny számban remekelnek: előadásban, terepen, gyorsaságban és engedelmességben.

Labrador Személyiségjegyek

A Labrador arról híres, hogy az egyik legkedvesebb természetű kutya és ez valóban így is van. Társaságkedvelő, imád kedveskedni és barátságos mind az emberekkel, mind az állatokkal. A megnyerő személyisége mellett, az intelligenciájának és kedveskedni szerető tulajdonságának köszönhetően könnyen tanítható. A tréning határozottan szükséges, mert ez a faj temérdek energiával rendelkezik. Az ő igazi örökségük az, hogy aktívak. Ennek a fajnak mind fizikai, mind mentális aktivitásra szüksége van, hogy boldogan éljen. Ugyanakkor van egy kis eltérés fajon belül az aktivitás szintjét tekintve: vannak, akik igazi csirkefogók, mások pedig lustábbak. Az viszont közös bennük, hogy amíg elfoglaltak, teljesen kivirulnak.

Egészség

A Labrador Retrieverek általában egészségesek, de, mint minden faj, ők is hajlamosak elkapni bizonyos betegségeket. Természetesen nem mindegyikőjük fogékony minden betegségre, de fontos, hogy tisztában legyél velük, amennyiben ebben a fajban gondolkozol.

Csípőízületi diszplázia: A csípőízületi diszplázia egy örökölhető állapot, melyben a combcsont nem illeszkedik rendesen a csípőcsonthoz. Ilyen esetben néhány kutya fájdalmat érez és akár le is sántulhatnak az egyik vagy mindkét hátsó lábukra, de mások nem mutatják a rossz közérzet jelét sem. A kor előrehaladtával ízületgyulladás is kialakulhat. A csípőízületi diszplázia röntgenes kezelését az Orthopedic Foundation for Animals, vagy a University of Pennysylvania Hip Improvement Program végzi. Az ezzel a rendellenességgel rendelkező kutyákat nem lehet tenyészteni. Ha kiskutyát vásárolsz, kérj bizonyítékot a tenyésztőtől, hogy a kutyus szüleit tesztelték csípő diszpláziára és tünetmentesek.

Könyökízületi Diszplázia: Ez egy olyan örökölhető állapot, ami a nagy kutyafajtáknál gyakori. Úgy gondolják, hogy az a három csont, ami a kutya könyökét építi fel, aránytalanul nő, és ez ízületi ernyedtséget okoz. Ez pedig fájdalmas sántasághoz vezethet. Az állatorvos ilyen esetben korrekciós műtétet vagy pedig gyógyszeres kezelést javasol a fájdalom enyhítésére. Ízületi porcleválás (OCD): Ezt ez ortopédiai állapotot az ízületi porcok helytelen növése okozza és általában a könyökben alakul ki, de volt már rá példa a vállban is. Az ízület fájdalmas megmerevedésével jár, egészen addig a pontig, amíg a kutya már nem tudja behajlítani a könyökét. A kutyáknál már egészen 4-9 hónapos korban észlelni lehet. Hozzájárulhat a kialakulásához, ha a kutya túl sok olyan ételt kap kölyökként, ami elősegíti a növekedést vagy túlzott fehérje tartalommal bír.

Hályog: Akárcsak az embereknél, a kutyák esetében is felhős foltok jelennek meg a szemlencsén, amik az idő múlásával nőhetnek. Bármilyen életkorban kifejlődhet, és általában nem okoz látászavart, habár néhány esetben súlyos látásvesztéshez vezethet. A tenyésztésre szánt kutyáknál egy vezetőség által igazolt állatszemésznek kell tanúsítani, hogy mentesek az örökletes szembetegségtől, mielőtt tenyésztenék őket. A hályogot jó eséllyel el tudják távolítani műtéttel. Progresszív Retina Atrófia (PRA): Ez egy olyan — a szembetegségek családjába tartozó — betegség, mely a retina fokozatos romlásával jár. A betegség korai szakaszában, az érintett egyedek farkasvakságban szenvednek; a betegség előrehaladtával pedig elvesztik a látásukat napközben. Rengeteg fertőzött kutya alkalmazkodik a gyenge vagy teljes látásképtelenségükhöz, amíg a környezetük állandó marad.

Epilepszia: A Labradorok szenvedhetnek epilepsziától, ami enyhe vagy súlyos rohamokat okozhat. Ezek szokatlan viselkedés formájában mutatkoznak meg, például az állat úgy rohan, mintha üldöznék; támolyoghat vagy bujkálhat. A rohamok rémisztő látványt nyújtanak, de a hosszú távú prognózis szerint az idiopátiás epilepsziával rendelkező kutyák esélyei általában nagyon jók. Fontos észben tartani, hogy a rohamokat sok más dolog is okozhatja az idiopátiás epilepszia mellett, mint például anyagcserezavar, fertőző betegségek, amik érinthetik az agyat, hatással lehetnek tumorra, kitettebb lesz a szervezet a mérgeknek, hozzájárulhatnak komoly fejsérülésekhez, stb.. Emiatt, ha a Labradorod rohamoktól szenved, fontos, hogy rögtön elvidd az állatorvoshoz ellenőrzésre.

Trikuszpidális szívbillentyű diszplázia (TVD): A TVD egy veleszületett szív rendellenesség, ami egyre gyakoribbnak bizonyul a Labradorok körében. A kölyökkutyák már TVD-vel születnek, ami a szív jobb oldalán található tricuspidalis-billentyű deformáltságából fakad. Ez lehet enyhébb, de komolyabb is; néhány kutya leéli az életét mindenféle tünet nélkül, mások viszont akár bele is pusztulhatnak. A TVD-t ultrahang segítségével lehet azonosítani. A kutatás jelenleg is folyamatban van, hogy megtudják mennyire gyakori e faj esetében és, hogy többet tudjanak meg a gyógymódról. Izomkárosodás: Az izomkárosodás az izmokat és az idegrendszert érinti. Az első jeleit korán észre lehet venni, már akár hathetes kortól, de hét hónapos korban a leggyakoribb. Az izomkárosodásos kiskutyák fáradtak, és merevek séta valamint futkározás közben. Az is előfordulhat, hogy testmozgás után összeesnek. Idővel az izmok elsorvadhatnak és emiatt a kutya már alig tud állni vagy járni. Sajnos gyógymód nem létezik rá, csak pihenéssel és a kutya melegen tartásával lehet elérni, hogy a tünetek csökkenjenek. Azokat a kutyákat, akik ezzel a betegséggel rendelkeznek, nem szabad tenyészteni, mert ez egy öröklődő betegség.

Bélcsavarodás: Gyakran felfúvódásnak is nevezik, életveszélyes állapot, ami a nagytestű, domború mellkasú kutyákat érinti, akárcsak a Labradorok. Főként akkor lehetnek kitéve ennek a betegségnek, amennyiben egy nagy adag ételt kapnak naponta, gyorsan habzsolnak, nagy adag vizet isznak egyszerre, vagy nagyon élénk testmozgást folytatnak közvetlenül evés után. A felfúvódás akkor merülhet fel, amikor a gyomor megtelik gázzal vagy levegővel és aztán megcsavarodik. A kutya ilyenkor képtelen böfögéssel vagy hányással megszabadulni a felesleges levegőtől a gyomrában, és a véráramlás a szívébe akadályozottá válik. A vérnyomás leesik és a kutya sokkos állapotba kerül. Azonnali orvosi ellátás nélkül a kutyus elpusztulhat. Akkor gyanakodj bélcsavarodásra, ha a kutyádnak felpuffadt a hasa, rendkívül nyáladzik, és hányás nélkül öklendezik. Ezek mellett nyugtalan, depressziós, letargikus és gyenge lehet, gyors szívveréssel. Amennyiben ezeket a tüneteket észleled, sürgősen vidd el őt az állatorvoshoz.

Akut gennyes bőrgyulladás: Az akut gennyes bőrgyulladás egy olyan bőrbetegség, amiben a bőr kipirosodik és begyullad. Ezt bakteriális fertőzés okozza. A legismertebb neve ennek az állapotnak forró foltok. A kezelés része a szőrnyírás, a gyógyszeres samponnal való fürdetés és az antibiotikum.

Halott-farok szindróma: Ez egy jóindulatú, ugyanakkor fájdalmas állapot, ami gyakori a Labradoroknál és más retrievereknél. Ez lényegében a kutya farkának lesántulását jelenti. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a kutya rágcsálja a saját farkát. Ugyanakkor ez nem ok az aggodalomra, és néhány napon belül magától el is múlik. Ez egy olyan állapot, ami a gerinc és farok közti izmok problémája miatt alakul ki.

Fülfertőzések: A Labrador víz iránti rajongása és lógó füle hajlamossá teheti a fülfertőzések összeszedésére. Heti ellenőrzéssel és tisztítással könnyen megelőzhető a fertőzés. Ha kiskutyát vásárolsz, keress egy jó tenyésztőt, aki egészségügyi engedéllyel rendelkezik a kiskutya szüleiről. Ezek az engedélyekkel lehet bebizonyítani, hogy a kutyát tesztelték és mentesnek találták adott betegségektől.

A Labradorok esetében az Orthopedic Foundaiton for Animals (OFA) szervezettől kellene engedélyt látnod. Ez a szervezet teszteli a kutyákat a csípőízületi diszpláziára (jó vagy jobb pontozással), könyökízületi diszpláziára, pajzsmirigy alulműködésre, és von Willebrand betegségre. Továbbá az Auburn Egyetem végzi a tesztet véralvadás zavarra; és a Canine Eye Registry Foundation (CERF) igazolja, hogy a szemműködés normális. Az OFA weboldal segítségével tudod ellenőrizni, hogy az egészségügyi engedély valódi-e (offa.org).

Gondoskodás

A szerethető Labradornak a családjuk mellett a helyük, és ebből adódóan határozottan nem udvari kutya. Ha túl sokáig hagyod magára, valószínűleg tönkreteszi szenthez illő hírnevét: A magányos, unatkozó Labrador hajlamos, hogy ásással, rágással, vagy más hasonló tevékenységgel eressze ki felgyülemlett energiáit. A Labradorok egyénektől függően eltérést mutatnak az aktivitási szintjük terén, ugyanakkor mindegyiküknek szüksége van rá, mind fizikai, mind mentális értelemben. Egy napi 30 perces séta, egy pajkos játék a parkban, vagy apportírozás, remek módjai, hogy a Labrador elégesse az energiáit. Ugyanakkor, a kölyköt nem szabad túl hosszú sétára vinni és egyszerre pár perc játék elegendő.

A Labrador Retrieverek „munkamániásak” és teljesen kifárasztják magukat. Tőled függ, hogy mikor van vége a játéknak vagy a tréningnek. A Labradoroknak annyira jó a hírnevük, hogy néhány gazdi azt gondolja, nincs is szükségük tanításra. Ez bizony nagy hiba. E nélkül, a féktelen Labrador kölyök hamar egy nagyon nagy csirkefogóvá válik. Szerencsére, a Labradorok jól bírják a tanítást — sőt, valójában gyakran kiválóan teljesítenek az engedelmességi versenyeken. Kezdd a kiskutya óvodával, ahol nem csak azt tanulja meg, hogyan viselkedjen helyesen kutyaként, de azt is, hogyan viselkedjen természetesen más kutyák és emberek között. Keress olyan órát, ami pozitív tanítási módszereket alkalmaz, ahol megjutalmazzák a négylábú barátod, amikor valamit jól csinál, nem pedig megbüntetik, amikor rosszul teljesít.

Különös figyelemmel kell felnevelned a Labradorod. Ne engedd, hogy kemény felületeken rohangáljon és játsszon, például járdákon, egészen úgy két éves koráig, amíg az ízületei ki nem fejlődtek teljesen. A füvön való játék teljesen rendben van, mint például a fürgeségi játékok, hiszen körülbelül két cm-t ugrik. Mint minden retriever, a Labrador is szeret rágcsálni, és akkor a legboldogabb, ha valami, lényegében bármi, lehet a szájában. E miatt a tulajdonsága miatt mindig tarts valami rágókát elérhető közelségben — hacsak nem akarod, hogy a kanapéd legyen az áldozat. Továbbá, mikor elhagyod a házat, bölcs dolog, ha ketrecben vagy ólban tartod a Labradorod, így a rágcsálása nem okozhat bajt.

Etetés

Ajánlott napi adag: 2.5-3 csésze jó minőségű száraztáp naponta, két étkezésre elosztva. Az, hogy a kutyád mennyit eszik, függ a méretétől, korától, testfelépítésétől, anyagcseréjétől és aktivitási szintjétől. A kutyák is külön egyének, akárcsak az emberek, így nem mindegyikőjüknek lesz szüksége ugyanarra a mennyiségre. Majdnem csak magától értetődő, hogy egy nagyobb aktivitású kutyának többre lesz szüksége, mint egy lustálkodónak. Az étel minősége szintén befolyásoló tényező — minél jobb minőségű, annál tovább táplálja kutyád szervezetét és annál kevesebbet kell adnod neki. Tartsd jó formában a Labradorod azáltal, hogy kiméred az ételadagját és kétszer eteted naponta, egy helyett.

Amennyiben nem vagy benne biztos, hogy túlsúlyos e vagy sem, végezd el a szemtesztet és a gyakorlati tesztet. Először is, nézz le rá. Látnod kell a csípőjét. Ezután helyezd a kezed a hátára, a hüvelykujjak legyenek a gerinc mentén, miközben az ujjak lefelé mutatnak. Érezned kell, habár látni nem fogod, a bordáit mindenféle nyomás nélkül. Ha mégsem ezt tapasztalod, akkor kevesebb ételt adj neki és több mozgásra lesz szüksége. Gondos odafigyelést igényel egy Labrador felnevelése. Ez a faj nagyon gyorsan nő négy és hét hónapos kora között, és ebből adódóan fogékony a csontrendellenességek kialakulására. Tartsd a kutyád jó minőségű, alacsony kalória tartalmú diétán, és ez megakadályozza, hogy túl gyorsan nőjön. A Labradorod étkezési szokásairól további információt találsz az iránymutatónkban, melyben leírjuk, hogyan vegyél megfelelő tápszert, valamint, hogy hogyan etesd a kölyök, illetve a felnőtt kutyád.

Szőrzet Színe és Ápolása

A sima és könnyen kezelhető bundája a Labradornak kétrétegű: az egyik egy rövid, vastag és egyenes felső réteg, a másik pedig egy puha és időjárásálló alsó réteg. A két réteg megvédi a testét a hidegtől és a nedvességtől, ami segíti őt a vadászkutya szerepében. Ez a szőrzet háromféle színű lehet: csoki barna, fekete és citromsárga. A korai tenyésztők körében a fekete bizonyult a legkedveltebbnek, de az évek alatt a citromsárga és a csoki barna Labradorok váltak népszerűvé. Az utóbbi időben néhány tenyésztő különleges színű Labrador Retrievereket is árusít, mint például polárfehéret, vagy rókavöröset. Ezek az árnyalatok nem igazán ritkák — inkább a citromsárga Labrador különböző variációi.

Az ápolás ennek a kutyafajnak az esetében egyszerű, viszont ez a faj is vedlik — sokat. Szerezz be egy minőségi porszívót és fésüld a kutyád naponta, főleg, amikor vedlik, így megszabadulhatsz a felesleges szőrszálaktól. A Labradorokat körülbelül kéthavonta kell fürdetni, hogy tiszták és jó illatúak legyenek. Persze, ha a Labradorod sárpocsolyába vagy bármilyen piszokba hempereg, ami gyakran megesik, nyugodtan fürdesd meg gyakrabban. A Labradorod fogait legalább kétszer vagy háromszor mosd meg hetente, hogy eltávolítsd a fogkövet és a benne található baktériumokat. A napi fogmosás még ideálisabb, ha meg szeretnéd előzni a fogínybetegségeket és a rossz leheletet. Vágd le a kutyusod körmeit havonta egyszer vagy kétszer, ha nem tudja őket természetes úton koptatni. Ha hallod, ahogy kopognak a padlón, akkor már túl hosszúak. A rövid, gondosan vágott körmök segítenek, hogy a lábadat ne karistolja össze, amikor lelkes üdvözlés közben rád ugrik. A füleit hetente ellenőrizni kell pirosság vagy rossz szag után kutatva, ami fertőzés jeleire utalhat. Amikor vizsgálod őket, töröld ki őket enyhe, kiegyenlített pH-jú fültisztítóba mártott vattával, hogy megakadályozd a fertőzést. Vigyázz, hogy ne sértsd meg a hallójáratot; csak a külső fület tisztítsd. Mivel a fülfertőzés gyakori a Labradoroknál, fürdés, úszás, vagy bármikor, mikor a kutyád füle nedves lesz, töröld meg őket. Ez segít a fertőzés elkerülésében.

Már egészen kiskorban kezdd el hozzászoktatni a fésüléshez és a vizsgálatokhoz. Gyakran kezeld a mancsait — a kutyák elég érzékenyek, amikor a mancsukról van szó — és nézz bele a szájukba. Tedd számára pozitív élménnyé az ápolást dicsérettel és jutalmakkal, és idejében fektess le biztos alapokat, hogy felnőtt korban se legyen probléma egy állatorvosi vizsgálatokból vagy más kezelésekből. Miközben ápolod, keress fájdalmas pontokat, kiütéseket, fertőzésre utaló jeleket, mint például pirosságot, érzékenységet, vagy gyulladás jeleit a bőrön, az orrban, a szájban, a szemeken, és a mancsokon. A szemeinek tisztának kell lenniük, mindenféle pirosság vagy lerakódás nélkül. Az alapos heti vizsgálatok elősegítik, hogy időben kiszúrj bármilyen potenciális egészségügyi problémát.

Viszonya a Gyermekekhez és Háziállatokhoz

A Labrador Retriever nem csak a gyerekeket szereti, de imádja a felfordulást is, ami velük jár. Boldogan vesz részt szülinapi partikon, még akár szülinapi sisakot is felvesz. Ugyanakkor, mint minden kutyának, neki is meg kell tanulnia, hogyan viselkedjen gyerekek között — valamint a gyerekeket is meg kell tanítani, hogy bánjanak, és hogyan közeledjenek a kutya fel. Mindig felügyeld őket, nehogy harapás, fül, vagy farok huzigálás legyen a vége. Magyarázd el a gyermekednek, hogy sosem közelíthet meg alvó vagy evő kutyát, és hogy pláne nem szabad elvennie a kutya elől az ételt. Egy kutya sem, akármilyen barátságos is, maradhat felügyelet nélkül a gyermekkel. Amennyiben a Labradorod sok más kutyával, macskával és kisállattal találkozott már, valamint megtanulta, hogyan játsszon velük, barátságos lesz más állatokkal is.

Több Mint 20,000 Pozitív Visszajelzés Örvendeztetett Már Meg Bennünket…

Itt most csak a 20 legfrissebbet listázzuk ki Neked.

Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Péntek Mariannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 2 nap
Zsuzsannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Zsuzsannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Zsuzsannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Tündehu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
Tündehu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
Tündehu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
Viola T.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ez szintén nagyon jó az allergiás kutyusomnak! Mindenkinek javasolnám!!! B

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
Viola T.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Allargiás kutyusomnak nagyon jó!

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
#1 kép innen:Ilona Bábásné Farmasi#2 kép innen:Ilona Bábásné Farmasi
2
Ilona Bábásné Farmasihu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

A kutyus ezt bár mikor megeszi. Még soha nem volt vele gond.

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap

További Kutyafajtákra Is Kíváncsi Vagy?

Összegyűjtötük Neked a legnépszerűbb kutyafajtákat, és mindet jellemeztük a fent látható módon. Border collie, szibériai husky, vizsla, németjuhász, beagle, yorkie, vagy csivava… mindről igyekeztünk valami egyedit írni.

Agár

kutya bemutatása

Amerikai staffordshire terrier

kutya bemutatása

Argentin dog

kutya bemutatása

Bernáthegyi

kutya bemutatása

Bichon havanese

kutya bemutatása

border collie

Border Collie

kutya bemutatása

Bulldog

kutya bemutatása

Cane Corso

kutya bemutatása

Cardigan Welsh Corgi

kutya bemutatása

Cavalier King Charles Spaniel

kutya bemutatása

Cocker Spániel

kutya bemutatása

Csivava

kutya bemutatása

Dalmata

kutya bemutatása

Dobermann

kutya bemutatása

Erdélyi kopó

kutya bemutatása

Foxterrier

kutya bemutatása

Francia bulldog

kutya bemutatása

golden retriever

Golden retriever

kutya bemutatása

golden retriever

Jack Russell Terrier

kutya bemutatása

golden retriever

Kínai Kopasz Kutya

kutya bemutatása

golden retriever

Kínai Shar Pei

kutya bemutatása

golden retriever

Komondor

kutya bemutatása

golden retriever

Kuvasz

kutya bemutatása

barna labrador ül

Labrador

kutya bemutatása

barna labrador ül

Lakeland Terrier

kutya bemutatása

barna labrador ül

Leonbergi

kutya bemutatása

barna labrador ül

Máltai Selyemkutya

kutya bemutatása

barna labrador ül

Mopsz

kutya bemutatása

barna labrador ül

Mudi

kutya bemutatása

Nagy Svájci Havasi Kutya

kutya bemutatása

Németjuhász

kutya bemutatása

Óriás Schnauzer

kutya bemutatása

Papillon

kutya bemutatása

Pomerániai törpespicc

kutya bemutatása

Puli

kutya bemutatása

Rottweiler

kutya bemutatása

Schnauzer

kutya bemutatása

Selyemszőrű terrier

kutya bemutatása

Shetlandi juhászkutya

kutya bemutatása

Shiba Inu

kutya bemutatása

Si-cu

kutya bemutatása

Skót terrier

kutya bemutatása

Szamojéd

kutya bemutatása

Szibériai husky

kutya bemutatása

Tacskó

kutya bemutatása

Tibeti Masztiff

kutya bemutatása

Tibeti Spániel

kutya bemutatása

Törpe Schnauzer

kutya bemutatása

Uszkár

kutya bemutatása

Újfundlandi

kutya bemutatása

Vizsla

kutya bemutatása

Weimari Vizsla

kutya bemutatása

West Highland White Terrier

kutya bemutatása

Whippet

kutya bemutatása

Yorkshire Terrier

kutya bemutatása

Másnapi kiszállítás

Amennyiben délig megrendeled csomagodat, akkor annak tartalma már másnap kutyusod táljában landolhat. Ne feledd, Magyarország összes településére szállítunk!

Prémium összetevők

Minden tápunk alapanyaga ellenőrzött gazdáktól származik. Számunkra kutyusod biztonsága a legfontosabb! Győződj meg róla magad!

Kérdésed van, vagy elakadtál?

Írj nekünk Facebookon, vagy keress telefonon.
Rólunk mondtátok
27863 vélemény