A Kínai Shar Pei Bemutatása
Bár a kínai Shar Pei csupán csak a 134. Amerikai Kennel Klub által elismert kutyafajta, már több száz éve létezik. Őrzésre, vadászatra, terelésre nevelték őket, majd később sajnos harci kutyákká tették őket az emberek. Ma jellegzetes, ráncos bőrükről és családjuk iránti odaadásukról ismertek leginkább.
Hiába fajtatiszta kutyák, sajnos őket is meg lehet találni a menhelyeken és a kisállatmentőknél. Fontold meg az örökbefogadás lehetőségét!
A Shar Pei manapság már igazi szeretett társként élvezik az élet minden napját. Akár a lakás-élethez is alkalmazkodnak, bár a szomszédok nem biztos, hogy értékelnék a kutyák hangos ugatását. Kezdő kutyagazdiknak igazi kihívást jelenthetnek ezek a kutyák. Határozott, következetes irányításra van szükségük erős akaratuk miatt. A szocializáció rendkívül fontos, de kicsit több ideig kell szoktatni őket az új helyzetekhez, emberekhez, mint a többi kutyafajtát. Ha ezen igényeket ki tudod elégíteni gazdiként, akkor egy hűséges, védelmező, de elég makacs legjobb barátra teszel szert.

A Shar Pei Részletes Bemutatása
Nevének jelentése „homokbőrű”, utalva jellegzetes, sörteszerű bundájára. De nem csak emiatt különböznek a többi kutyától a Shar Pei-ek. Az egész testük telis-tele van redőkkel, laza ráncokkal, amitől kicsit úgy néznek ki, mintha két számmal nagyobb öltönyt adtak volna rájuk. Aprócska fülük, nagy fejük, rövid orruk és lila nyelvük van.
Az biztos, hogy elég különös megjelenésük van a shar pei kutyáknak és nagyon sok embert pontosan ez a külső ragad meg. Ettől függetlenül ezek a kutyák sokkal többek egy fura külsőnél.
Elég nyugodt kutyafajta ahhoz, hogy egy lakásban is eléldegéljenek. Önálló gondolkodású, néha zárkózott kutyák. Őrző- és harcikutya múltjuk miatt a mai napig kiváló házőrzők – olyannyira, hogy nekik azt kell megtanítani, hogyan ne gyanakodjanak számukra idegen állatokra és emberekre.
A korai nevelés elengedhetetlen az erős akaratú Shar Pei számára. Olyan gazdira van szüksége, aki határozottan, de kedvesen bánik vele. A más beállítottsággal rendelkező gazdival hajlamos tiszteletlenségre. Gyorsan tanul, így a tanítása általában könnyű, bár nagyon makacs fajta, szóval ki kell használni minden alkalmat a tanulásra.
A Shar Pei kutyák ápolása nagyon egyszerű. Természeténél fogva tiszta kutyafajta, nem szükséges és nem is ajánlott a gyakori fürdetés. A ráncok miatt azonban számos bőrproblémára hajlamos, ezért erre fokozottan oda kell figyelni.
A Shar Pei már nem olyan népszerű, mint korábban, ami valójában jó a fajtára nézve. A megnövekedett népszerűséggel együtt nő a tenyésztés is, és sajnos számos esetben nem a jó szándék vezérli a tenyésztőket, ezért nem is foglalkoznak az állatok egészségével, személyiségével, felépítésével. Sajnos ez történt a Shar Peiekkel az 1980-as években. A felelősségteljes tenyésztők azon dolgoznak, hogy visszanyerjék a fajta valódi jegyeit, ideértve a hűséges, szerető személyiséget, illetve próbálják megszüntetni vagy legalább csökkenteni a fajtára gyakori betegségek kialakulását is.
A Shar Pei Kutyáknak az alábbi tápokat javasoljuk
-
Ted Hipoallergén marhás száraz kutyatáp (búza-glutén és csirkehús mentes prémium formula)
9.390 Ft – 47.900 Ft— vagy fizess elő és szerezz 10% kedvezményt -
Ted Hipoallergén lazacos száraz kutyatáp (búza-glutén és csirkehús mentes prémium formula)
9.390 Ft – 47.900 Ft— vagy fizess elő és szerezz 10% kedvezményt -
Ted marhás száraz kutyatáp
6.590 Ft – 45.900 Ft— vagy fizess elő és szerezz 10% kedvezményt
A Shar Pei Legfőbb Ismérvei
Fontos Tudnivalók a Shar Pei Fajtaválasztáskor
- A Shar Pei egykor őrző- és harcos kutya volt, de ma már elsősorban hűséges társ, bár a küzdőszellem megmaradt benne. Más kutyákkal és/vagy emberekkel szemben is agresszív lehet, ezért nagyon fontos a kölyökkori közösséghez szoktatás.
- A rövid orrú Shar Pei hajlamos a túlhevülésre, így a nyári hónapokban ventilátorral vagy légkondicionálóval felszerelt helyiségben kell tartani. Más rövid orrú fajtákhoz hasonlóan a Shar Pei is hajlamos horkolni, zihálni, és jellegzetesen röfögni.
- A csauhoz hasonlóan a Shar Pei-nek is sötét nyelve van, ami a fajtára jellemző, és szinte elvárás.
- Fürdetés után mindig alaposan meg kell szárítani a Shar Pei bundáját, mivel a ráncok között könnyen kialakulhatnak gombás fertőzések.
- Bár a Shar Pei nagyon ragaszkodik a családjához, rendkívül akaratos és makacs lehet. Már kölyökkorban tisztázni kell vele, ki a falkavezér, és később is emlékeztetni kell erre.
- A Shar Pei bőre hajlamos lehet különféle allergiás reakciókra és irritációkra, ezért fontos, hogy a gazdák figyelemmel kísérjék a bőr állapotát és gondoskodjanak a megfelelő ápolásról.
- A Shar Pei intelligens fajta, de önálló természetéből fakadóan nevelése kihívást jelenthet. A következetes és türelmes tréning elengedhetetlen ahhoz, hogy jól viselkedő felnőtt kutya váljon belőle.
- Soha ne vásárolj Shar Pei kiskutyát háztáji tenyésztőtől, megbízhatatlan tenyésztőktől, állatkereskedésekből vagy szaporítóktól. Olyan tenyésztőt keress, aki igazolni tudja a szűrővizsgálatok eredményeit, ismeri a szülőkutyákat, és biztosítani tud a kiskutya genetikai egészségéről és jó természetéről.






Kutyatáp szakértőnk és alapítónk, Vargyas Imre szakvéleménye a Shar Pei Kutyákról:
✔️ kutya táplálkozási szakember, aki a kutyák étel-allergiás betegségeinek megelőzésére tette fel az életét
✔️ 5+ éves közvetett kutyatáp gyártói tapasztalat, éves szinten közel 20,000+ kutya kutyatápjáért felel
✔️ a nagynevű brit CPD által elismert Kutyatáplálkozási szakember
——————–
“2017 elején alapítottuk testvéreimmel a CricksyDog-ot, hogy közösen olyan kutyatápot alkossunk meg, aminek célja a kutyák egészséges táplálása. Ez a mi, Vargyas testvérek soha nem múló célkitűzése, immáron több mint 7 éve. Számunkra a házikedvenc biztonsága és a minőség az első.
A Shar Pei egy rendkívül egyedi megjelenésű és ősi kutyafajta, amely Kínából származik, és évszázadokon át hűséges társ és őrző-védő kutya volt. A Shar Pei legismertebb jellemzője a ráncos bőre, amely különleges, ráncos arcot és erőteljes testet eredményez, ami azonnal felismerhetővé teszi a fajtát. A ráncok nemcsak a megjelenésük szempontjából fontosak, hanem az eredeti szerepükben, a harci kutyaként betöltött funkcióik során is védelmet nyújtottak. A Shar Pei neve kínaiul „homokbőrt” jelent, ami utal a fajta durva tapintású szőrzetére.
A Shar Pei története több mint 2000 évre nyúlik vissza, és Kína déli tartományaiban, különösen Guangdongban tenyésztették ki. Az eredeti Shar Pei-t vadászatra, pásztorkodásra és őrzésre használták, és egy időben a harci kutyák körében is népszerű volt. A fajta majdnem kihalt a 20. század közepén, de a lelkes tenyésztőknek köszönhetően megmenekült, és ma már világszerte népszerű családi kedvenc és kiállítási kutya.
A Shar Pei közepes méretű kutya, amely általában 18-30 kilogramm közötti súlyú, magassága pedig 46-51 centiméter. A fajta egyik legmeghatározóbb vonása a vastag, ráncos bőr, különösen a fején, nyakán és vállán. A ráncok a kölykökön különösen kifejezettek, de a felnőtt kutyákon is megmaradnak, bár kevésbé hangsúlyosan. A Shar Pei szőrzete rövid és durva, színe változatos lehet, beleértve a fekete, vörös, krémszínű, csokoládé és kék árnyalatokat. A fajta feje széles, erős pofával és kicsi, háromszög alakú fülekkel, amelyek a fejhez simulnak. A Shar Pei kék-fekete nyelve is egyedi és a kínai kutyafajták sajátossága, amit a csau csau fajtával oszt meg.
A Shar Pei temperamentuma összetett és sokoldalú. Ez a kutya híres arról, hogy hűséges, védelmező és független. A Shar Pei erős kötődést alakít ki a családjához, és természetes őrző ösztönei miatt kiváló házőrző, aki figyelmesen őrzi otthonát és családját. Bár hűséges és szeretetteljes a gazdájával szemben, a Shar Pei olykor tartózkodó lehet idegenekkel szemben, ezért fontos, hogy már fiatal korában megfelelő szocializációban részesüljön. Ez a kutya nyugodt és kiegyensúlyozott, de erős akaratú, ami következetes nevelést igényel.
A Shar Pei intelligens és tanulékony, de független természete miatt néha makacs lehet. A pozitív megerősítésen alapuló tréning különösen hatékony ennél a fajtánál, mivel a Shar Pei érzékeny a gazdája hangulatára és reakcióira. Bár nem a legaktívabb kutyafajta, a Shar Pei rendszeres mozgást igényel, és élvezi a sétákat és a szabadban töltött időt. Fontos azonban, hogy a Shar Pei gazdája tisztában legyen a fajta sajátos igényeivel és kihívásaival, különösen az egészségügyi szempontok tekintetében.
Egészségügyi szempontból a Shar Pei hajlamos lehet néhány genetikai és fizikai problémára, amelyek közül a leggyakoribb a bőrproblémák és a ráncokkal kapcsolatos fertőzések. A fajta gyakran szenved allergiáktól és bőrirritációktól, ezért rendszeres ápolás és tisztítás szükséges a ráncok és a bőr egészségének megőrzéséhez. Emellett a Shar Pei hajlamos lehet szemproblémákra, például entropionra, ahol a szemhéjak befelé fordulnak, ami fájdalmat és irritációt okozhat. A rendszeres állatorvosi ellenőrzés, a megfelelő étrend és a bőrápolás elengedhetetlen a Shar Pei egészségének megőrzéséhez.
A Shar Pei kiváló családi kutya lehet, különösen azok számára, akik egy hűséges, védelmező és különleges megjelenésű társat keresnek. Ez a kutya jól érzi magát kisebb lakásokban is, feltéve, hogy elegendő mozgást biztosítanak számára, és szoros kapcsolatban lehet a családjával. A Shar Pei rendkívül szeretetteljes és hűséges, de következetes nevelést és odafigyelést igényel a gazdájától.
Összességében a Shar Pei egy rendkívül különleges, intelligens és hűséges kutyafajta, amely kiváló társ lehet olyan gazdák számára, akik értékelik a fajta egyedi megjelenését és személyiségét. A Shar Pei nemcsak a családok, hanem egyedülállók számára is tökéletes választás lehet, hiszen rendkívül hűséges és védelmező. Ha valaki egy olyan kutyát keres, aki különleges megjelenésével és szeretetteljes természetével minden nap örömöt hoz az életébe, a Shar Pei kiváló választás lehet. A Shar Pei minden szempontból egy figyelemre méltó és egyedi fajta, amely bármilyen otthonba képes boldogságot és szeretetet hozni.
A Shar Pei-eknek a fent is szereplő Ted tápokat javaslom.”
A Shar Pei Történelme
A Shar Pei eredetileg Kína déli tartományaiból származik, ahol főleg vadászatra, terelésre, őrzésre és harcokra tartották. Egyes történészek szerint a Shar Pei egy ősi kutyafajta, bár ennek alátámasztására nincs bizonyíték. Shar Pei-re hasonlító Han-dinasztia korabeli szobrokat fedeztek fel, bár ezek szobrok nagyon hasonlítanak a csaura és a mopszra is.
A Kínai Népköztársaság megalakulását követően gyakorlatilag kipusztult ez a faj az országban. Hongkongban és Tajvanon azonban még tenyésztettek pár Shar Pei-t- Matgo Law erőfeszítései nélkül valószínűleg teljesen kihalt fajról beszélnénk.
Neki köszönhetően 1973-ban pár Shar Pei-t telepítettek az Egyesült Államokba, majd 1974-ben meg is alakították a Chinese Shar Pei Club of America-t (Amerikai kínai Shar Pei Klub). Az Amerikai Kennel Klub 1988-ban vette fel a fajtát az „egyéb” kategóriába, majd 1991-ben a „nem-sportoló” csoportba sorolták őket.
A Shar Pei Mérete
Marmagasságuk általában 46-51 cm, súlyuk pedig a 18-30 kg között mozog.
A Shar Pei Személyisége
A shar pei éber és független kutya. Rendkívül odaadó a családja iránt, de tartózkodik azoktól, akiket nem ismer. Általában jobban élvezi az emberek társaságát, mint más kutyáét. Szeret sok időt tölteni a gazdájával. Nyugodt és magabiztos kutya.
Amilyen odaadó kutya, olyan független és erős akaratú is. A Shar Pei édi a családját – ezért kiváló házőrző – és azonnal reagál a fenyegetésekre. Mivel régen harcra nevelték a fajtát, így a mai napig agresszív lehet a többi kutyával szemben.
Mint minden kutyának, a shar peieknek is szükségük van a korai szocializációra – sokféle emberrel, látnivalóval, hanggal, élményekkel kell találkozniuk még kölyökkorukban. A szocializáció segít abban, hogy felnőtt korukban határozottabb kutyusok legyenek.
A kutyaiskola vagy kutyamegőrzők remek kezdetek lehetnek. Rendszeres látogatók, nyüzsgő parkokban sétálás, üzletek, ahova a kutya is bemehet, szomszédokkal közös séta stb. Ezek mind-mind segítenek a kutyusoknak hozzászokni a társasághoz.
A Shar Pei Egészsége
Hajlamosak bizonyos egészségügyi problémákra, különösen bőrbetegségekre. Nem minden kutya tapasztalja az alábbi problémákat, ezek csupán rövid ismeretterjesztők, hogy gazdiként minél előbb felismerd a betegségek jeleit, tüneteit, hogy minél előbb orvosi segítséget kapjon kutyusod, amennyiben erre szükség van.
Shar Pei láz: a csánkízületek duzzadása. Mozgási nehézséget, hasi fájdalmat, hányást, hasmenést, nehézlégzést is okozhat. A kutyák ilyenkor egy vagy több megmagyarázhatatlan lázgörcsöt kapnak. Ez általában 18 hónapos kor után jelentkezik. Ez a láz akár 24-36 óráig is tarthat. A kezelés magában foglalja a láz és a fájdalom csökkentését is.
Pajzsmirigy alulműködés: úgy gondolják ez a betegség felel az epilepszia, alopecia (szőrhullás), elhízás, hiperpigmentáció, pyoderma és más bőrbetegségek kialakulásáért. Gyógyszerrel és speciális étrenddel kezelik.
Rák: sebek, rendellenes duzzanatok, nem gyógyuló sebek, vérzés, légzési nehézségek is lehetnek rákra utaló tünetek. Kezelése általában kemoterápiával, műtéttel és gyógyszerrel történik.
Könyök diszplázia: egy örökletes betegség, amely a nagyobb testű kutyáknál gyakori. Úgy vélik, hogy ezt a kutya könyökét alkotó három csont különböző növekedési/fejlődési üteme okozza, ami ízületi lazasághoz vezet. Ez nagyon fájdalmas sántasággal járhat. Az állatorvos akár még a műtétet is javasolhatja ilyen esetek orvoslására, de számos esetben elég a fájdalomcsillapító kezelés is.
Demodikózis: Másnéven szőrtüszőatkásság, Demodex-atkásság. Minden kutya útitársként cipeli magával a demodex-atkákat. Még az anya adja át ezeket kölykeinek a születésük utáni egy-két napban. Ezek az atkák azonban más állatra, illetve emberre sem tudnak áttelepedni. Csak és kizárólag az anya kutya „adja” kölykeinek. A kutyák szőrtüszőiben élnek ezek az atkák, és általában nem okoznak nagy problémát. A problémák akkor jelentkezhetnek, ha a kutyusnak gyengébb az immunrendszere. A demodikózis lehet helyi és generalizált. Lokalizált demodikózis esetén a kutya bőrét kell alaposan átvizsgálni, piros, viszkető, már-már pikkelyes felületeket kell keresni, néhány esetben a szőr is kihullhat azon a részen. Leggyakrabban a fej, nyak és mellső lábak környékén található. A lokalizált forma általában kölyökkutyáknál jöhet elő, jóindulatú megbetegedés. Ettől függetlenül érdemes meglátogatni az állatorvost, ha ilyen probléma merül fel, nehogy generalizált formává fejlődjön tovább a betegség.
Seborrhea: pikkelyes bőr és avas szag jellemző erre az állapotra. Ez általában allergia, fertőzés vagy más betegség által alakul ki. Gyógy-samponos fürdetéssel és az alapbetegség kezelésével orvosolható probléma.
Pyoderma: egy másik bőrbetegség. Meglehetősen gyakori bakteriális fertőzés ezeknél a kutyáknál. Beszélhetünk elsődleges és másodlagos fertőzésekről; utóbbi általában egy másik betegség miatt alakul ki, pl.: allergia vagy pajzsmirigy alulműködés. A pyodermát antibiotikumokkal kezelik.
Patellar luxation: másnevén térdkalácsficam. Ez akkor fordul elő amikor a lábukban található 3 csont – femur (combcsont), patella (térdkalács), tibia (sípcsont) – nem illeszkedik helyesen, tehát könnyedén elmozdulnak. Ez sántasághoz és egyéb rendellenes járási formákhoz vezethet. Ez egy veleszületett, örökölhető betegség. A csontok egymáson való koptatása miatt ízületi gyulladások is jelentkezhetnek.
Csípő diszplázia: Ez egy örökletes betegség, ilyenkor a combcsont nem illeszkedik szorosan a csípőízületek medenceüregébe. A csípő diszplázia klinikai tünetekkel vagy akár anélkül is fennállhat. Ilyen esetekben néhány kutya sántít vagy fájlalja az egyik vagy akár mindkét hátsó lábát. Ahogy a kutyák idősödnek ízületi gyulladások is kialakulhatnak. Csípő diszpláziával élő kutyák nem szaporodhatnak, ezért mindig kérj a tenyésztőktől egy olyan papírt, ami igazolni tudja, hogy leendő kutyád szülei nem szenvednek a betegségben.
Gyomortorzió: puffadásnak is nevezik, életveszélyes állapot. Főleg azokat a kutyákat érinti ez a betegség, akik naponta egyszer kapnak enni, gyorsan esznek, evés után rögtön rengeteg vizet isznak, és evés után egyből intenzíven mozognak. Ez akkor fordul elő, amikor a kutya gyomrába felesleges levegő kerül, a gyomruk megcsavarodik. Ilyenkor ezt a kutyák nem tudják felböfögni, kihányni, ez pedig akadályozza a normális véráramlást is. A kutya vérnyomása leesik, sokkos állapotba kerül. Azonnali orvosi ellátásra van szükség, különben a kutyus elpusztulhat. Tünetek: gyomor gyors felfúvódása, hányinger, öklendezés, gyors pulzus, depresszió, levertség, gyengeség.
Porcelhalás (OCD): a porcok helytelen növekedése okozza a problémát. Fájdalmas ízületi merevséget okoz, olyannyira, hogy a kutya még csak behajlítani sem tudja a könyökét. Kutyáknál már 4-9 hónapos korban kimutatható. Helytelen tápok fogyasztása („növekedés elősegítő tápok”) hozzájárulhat a probléma kialakulásához.
Bőrmucinózis: a mucin egy olyan bőrben található anyag, amely a ráncosodásért felel. Egyes Shar Pei-eknél a kelleténél több mucin halmozódik fel, ami miatt tiszta buborékok képződnek a bőrön, amelyek felszakadhatnak és szivároghatnak. Allergiával összefügghet. Szteroidterápiával kezelik.
Glaukóma (zöldhályog): a szemben lévő nyomás növekedése miatt fordulhat elő. Lehet örökletes, de kialakulhat egyéb szembetegségek mellékhatásaként. Tünetei: látásvesztés, fájdalmak. Kezelése függ a betegség típusától. Általában műtéttel vagy szemcseppel kezelik.
Entrópium: szemhéjállási rendellenesség. Látásvesztést és irritációt okoz, általában egy éves kor előtt jelentkezik a kutyáknál. Kizárólag műtéti úton lehet csak korrigálni.
Ha kutyus vásárlás előtt állsz, mindenképp ügyelj arra, hogy olyan tenyésztőtől vásárolj, aki papírokkal igazolni tudja a kutyuson elvégzett orvosi vizsgálatokat és azok eredményét. Az a legjobb, ha a kölyök szüleiről is rendelkezésre állnak ezek az igazolások.
A Shar Pei Gondozása
A Shar Pei kutyák nagyon jól érzik magukat városban és vidéken egyaránt. Ha a szükséges napi mozgás biztosítva van számukra, akkor nagyon jól viselik a kis lakásban való életet is. Nincs szükségük nagy udvarra, de szeretnek a szabadban lenni. Általában akkor a legboldogabbak, ha sok időt tölthetnek a gazdáikkal.
Már a legelső nap el kell kezdeni a társasághoz szoktatást és ez a tanulás akár életük végéig is tarthat. Folyamatos nevelésre van szükségük, mivel természetüknél fogva nem túl barátságosak idegen kutyákkal. A gazdiknak határozottnak és következetesnek kell lenniük, hiszen rendkívül makacs kutyákról beszélünk, ők akarnak a vezető szerepben lenni.
Ezeket a kutyákat érdemes rengeteg helyre elvinni, hogy minél több helyszínnel, szituációval, élménnyel, emberrel és állattal ismerkedjen meg. Ez segít megakadályozni a félénkséget vagy az agresszivitást. A harcos múljuk miatt az idegen kutyákkal legtöbbször ellenségesek, nyilvános helyeken mindig pórázon kell őket tartani.
Ezeket a kutyákat a rövidorrúak csoportjához sorolják (pl.: bulldogok, boxerek, mopszok). Rövid orruk rendkívül érzékeny a hőre, nem igazán jó társak a futáshoz. A hűguta megelőzésének érdekében a kutyákat ventilátorral vagy légkondicionálóval felszerelt helyiségben kell tartani a nyári kánikula idején.
A Shar Pei Etetése
Ajánlott napi mennyiség: 200-350 gramm jó minőségű táp, két adagra osztva.
Hogy felnőtt kutyádnak mi az ideális napi adagja az nagyban függ a kutya méretétől, testalkatától, metabolizmusától és aktivitás szintjétől. Éppannyira különbözőek a kutyák, mint mi emberek, ezért nem lehet pontos adatokat meghatározni. Teljesen egyértelmű, hogy egy izgő-mozgó kutyusnak sokkal több tápanyagra van szüksége, mint egy lusta kutyusnak. A megvásárolt táp minősége is rengeteget számít – minél jobb minőségű a táp, annál táplálóbb lesz az a kutyusod számára.
További etetési tanácsokért, tippekért fordulj hozzánk bizalommal elérhetőségeink valamelyikén!
A Shar Pei Színe és Ápolása
A Shar Pei-ek egyik védjegye a gyűrött, ráncos bőrük. Szőre rövid és egyenes, már-már drótszerű. Számos színűek lehetnek, ideértve a homokbarnát, krémszínt, tömör feketét, füstös feketét, vöröset, kéket, stb.
Bár természetüknél fogva tiszta kutyák, nem túlságosan büdösek, így csak egy kis ápolásra van szükségük, hogy jól nézzenek ki. Heti egyszer elég átfésülni a bundájukat, hogy az elhalt szőrök eltűnjenek. 3-4 havonta kell őket fürdetni, természetesen a sáros kalandok után kivételt kell tenni. A gyakori fürdetés azonban irritálja a bőrüket.
A fésülés és a fürdetés a két legegyszerűbb része a kutyák ápolásánál. A nehéz, de nagyon fontos rész pedig a fürdés utáni szárítás. Ha nincsenek rendesen megszárítva a kutyák, a víz könnyen a ráncok közé szorulhat, ahol bepállhat és gombás fertőzés alakulhat ki. Száraz törölközővel kell alaposan megtörölni őket a redők között, hogy minden nedvesség el legyen távolítva.
Hetente kétszer-háromszor érdemes megmosni a kutyusok fogát, a fogkőlerakódás megelőzése és a baktériumok eltávolítása érdekében. A napi fogmosás még inkább javasolt, hiszen ezzel a fogíny egészségét is biztosítani tudják a gazdik.
Havonta 1-2 alkalommal kell a körmüket levágni. Ha már hallod, ahogy a padlón kopognak, akkor bizony eljött az ideje a körömvágásnak. Legyél nagyon óvatos, hiszen a kutyák körmei nagyon érzékenyek, ha nem vagy magabiztos, inkább keress fel egy kutya kozmetikust!
Hetente kell ellenőrizni a füleket is, hogy nincs-e bőrpír vagy rossz szag, ezek ugyanis fertőzésre utalnak. Egy vattakoronggal tisztítsd meg a fület az állatorvos által javasolt tisztítószerrel. Nem szabad túl mélyen benyúlni a fülbe, a hallójárathoz!
Jó, ha már kölyökkorában hozzászoktatod a rendszeres vizsgálatokhoz kedvencedet. Fogd le a mancsait és ellenőrizd a száját, fogait, stb. Tedd pozitív eseménnyé ezeket a dolgokat számára, ilyenkor jól jön egy-két jutifalat, de a dicséretet is nagyon szeretik a kutyusok. Ha az alapok megvannak, az állatorvosnál sem lesz probléma a kutya felnőtt korában!
Az ápolás egy tökéletes lehetőség arra, hogy az esetleges sebeket, hegeket, bolhákat, bőrpírt, gyulladásokat leellenőrizd a bőrükön, orrukon, szemük környékén, szájukon stb. A heti ellenőrzéssel észreveheted a betegségek kezdetleges tüneteit is.
A Shar Pei más állatokkal és gyerekekkel
A Shar Pei egy odaadó családi kutya, mindenáron megvédik családjukat, beleértve a gyerekeket is. Ahhoz, hogy a lehető legjobban kijöjjenek a fiatalabbakkal is fontos, hogy már kölyökkorban hozzászokjanak a közelségükhöz. Mivel nagyon független fajtáról van szó, inkább olyan családokhoz passzolnak, ahol legalább 10 évnél idősebb gyerekek vannak, akik már tudják, hogyan kell bánni a kutyákkal.
Mint minden kutyafajtánál, itt is elmondjuk, hogy rendkívül fontos a gyerekeknek is megtanítani, hogyan kell viselkedni a kutyákkal, hiszen mindig akadhatnak kivételek és lehet, hogy odakap egy ingerült kutyus és hamar bekövetkezik a baj. Hiába barátságosak a kutyusok a picikkel is, felügyelet nélkül soha nem lehet együtt kutya és kisgyerek. Természetesen, a kutyákat is nevelni kell a helyes viselkedésre, éppúgy, mint a gyerekeket.
Annak érdekében, hogy más állatokkal is jól kijöjjenek érdemes már kölyökkorukban elkezdeni a nevelésüket és a szocializálásukat. Harci múltuk miatt legtöbbször agresszívan lépnek fel idegen kutyákkal szemben, ezért ilyenkor mindig figyelnie kell valakinek a kutyákra.
A Shar Pei-ek Etetésére Az Alábbi Tápokat, Jutalomfalatokat Javasoljuk
A Shar Pei kutyák magas energiaszintjének, és sok mozgásának köszönhetően olyan kutyatápra van szüksége, ami megfelelő utánpótlást jelent a nap során felemésztett vitamin, zsír, és fehérjeforrásaira. Ebben tudunk mi a CricksyDognál segíteni száraztápjainkkal és jutalomfalatainkkal nekik.
Több Mint 20,000 Pozitív Visszajelzés Örvendeztetett Már Meg Bennünket…
Itt most csak a 20 legfrissebbet listázzuk ki Neked.
Szereti nagyon Yoda kutyám 🙂 Nagyon szereti a kutyám,ízlik neki!
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
További Kutyafajtákra Is Kíváncsi Vagy?
Agár
kutya bemutatása
Amerikai staffordshire terrier
kutya bemutatása
Argentin dog
kutya bemutatása
Ausztrál Juhászkutya
kutya bemutatása
Basset Hound
kutya bemutatása
Belga juhászkutya
kutya bemutatása
Bernáthegyi
kutya bemutatása
Berni Pásztorkutya
kutya bemutatása
Bichon havanese
kutya bemutatása
Border Collie
kutya bemutatása
Boston Terrier
kutya bemutatása
Boxer
kutya bemutatása
Bulldog
kutya bemutatása
Bullterrier
kutya bemutatása
Cane Corso
kutya bemutatása
Cardigan Welsh Corgi
kutya bemutatása
Cavalier King Charles Spaniel
kutya bemutatása
Cavapoo
kutya bemutatása
Cocker Spániel
kutya bemutatása
Csivava
kutya bemutatása
Dalmata
kutya bemutatása
Dobermann
kutya bemutatása
Erdélyi kopó
kutya bemutatása
Foxterrier
kutya bemutatása
Francia bulldog
kutya bemutatása
Golden retriever
kutya bemutatása
Ír Szetter
kutya bemutatása
Jack Russell Terrier
kutya bemutatása
Kínai Kopasz Kutya
kutya bemutatása
Kínai Shar Pei
kutya bemutatása
Komondor
kutya bemutatása
Kuvasz
kutya bemutatása
Labradoodle
kutya bemutatása
Labrador Retriever
kutya bemutatása
Lagotto Romagnolo
kutya bemutatása
Lakeland Terrier
kutya bemutatása
Leonbergi
kutya bemutatása
Maltipoo
kutya bemutatása
Máltai Selyemkutya
kutya bemutatása
Mopsz
kutya bemutatása
Mudi
kutya bemutatása
Nagy Svájci Havasi Kutya
kutya bemutatása
Németjuhász
kutya bemutatása
Óriás Schnauzer
kutya bemutatása
Papillon
kutya bemutatása
Pekingi palotakutya
kutya bemutatása
Pomerániai törpespicc
kutya bemutatása
Puli
kutya bemutatása
Pumi
kutya bemutatása
Rottweiler
kutya bemutatása
Schnauzer
kutya bemutatása
Selyemszőrű terrier
kutya bemutatása
Shetlandi juhászkutya
kutya bemutatása
Shiba Inu
kutya bemutatása
Si-cu
kutya bemutatása
Skót terrier
kutya bemutatása
Szamojéd
kutya bemutatása
Szibériai husky
kutya bemutatása
Tacskó
kutya bemutatása
Tibeti Masztiff
kutya bemutatása
Tibeti Spániel
kutya bemutatása
Toy Uszkár
kutya bemutatása
Törpe Schnauzer
kutya bemutatása
Törpe Tacskó
kutya bemutatása
Törpe Uszkár
kutya bemutatása
Uszkár
kutya bemutatása
Újfundlandi
kutya bemutatása
Vizsla
kutya bemutatása
Weimari Vizsla
kutya bemutatása
West Highland White Terrier
kutya bemutatása
Whippet
kutya bemutatása
Yorkshire Terrier
kutya bemutatása