Egy Személyes Történet, Ami Közös Küldetéssé Vált

6 éves koromban kezdődött minden

Az első osztály elvégzése után, szüleim hosszadalmas nyaggatására megkaptam életem első kiskutyáját. Meleg, fülledt nyári nap volt. Már izgatottan vártam a délutánt, amikor a kiskutya végre valahára megérkezett! A legaranyosabb teremtés volt, akit valaha láttam. Keverék volt, és csak azt lehetett róla tudni, hogy az anyuka egy kuvasz. Az apa kilétét homály övezte.

Bevallom őszintén, ez engem akkor – és azóta sem – nem zavart. Ahogy teltek múltak az évek, egyre jobb barátságban lettünk Cricksyvel. Elég érdekes ízlésre vall ez a név, tudom. De hát egy hatéves kisfiútól mit lehet várni…

Azt el is felejtettem mondani, hogy Cricksy kislány volt, akinek aztán lettek kölykei is szép számmal. Én pedig az osztálytársaimnak adományoztam őket. Ezzel is öregbítve a családunk hírnevét.

Továbbra is közel vagyok a kutyákhoz

Cricksy elvesztése óta saját kutyám nincs. Viszont szerencsémre egyik közeli rokonomnak van egy beagle kutyusa, akit én is “nevelhetek” amikor otthon vagyok. Az ő neve Foltos. Már 4 éves, és nagyon okos kutya. Nagyon játékos, és igazi mindenevő!

Képzeld csak, akkor jött a fordulópont az életemben, amikor egyszer 2017 tavaszán, kíváncsiságból megnéztem, hogy mit is adunk Foltinak enni. Volt a kutyatáp címkéjére aztán minden írva. Ráadásul olyan hosszasan, hogy abba az ember beleszédül. Ezért gondoltam, hogy majd utána járok én az összetevőknek.

Hosszas internetes keresgélés után rájöttem, hogy a kutyatápok 90%-a nem is azt tartalmazza, amire a kutyáknak szüksége van. Felesleges vitaminok, rossz minőségű húslisztek, és 0,1%-ot tartalmazó “összetevők”… Eléggé kiábrándultam, és ekkor jött a nagy ötlet!