A Cardigan Welsh Corgi Bemutatása
A két corgi fajta közül a Cardigan Welsh az idősebb, régebbi. Vélhetően 3000 évvel ezelőtt, Walesben kezdték el hódítani az emberek szívét.
A történelem során ezeket a kutyákat a marhák piacra terelésére is alkalmazták. Manapság leginkább igazi bújó- és játszótársak a családban. Az iskolás gyerekek igazi pajtásai.
A másik welsh corgi fajtától a hosszú farok különbözteti meg őket. A közepesen hosszú szőrük számos színben és mintázatban tündökölhet, ideértve a vöröset, brindlet, merlet, feketét és még sorolhatnánk. Ez a fajta rendkívül értelmes és hűséges.

A Cardigan Welsh Corgi Részletes Bemutatása
Egy walesi mese szerint a ködös hegyek által takart csodavilágban a tündérek kicsi, de hosszúhátú kutyákon lovagolva vadásztak a holdfényes égen. Azonban néhány szerencsés halandó értesült erről a csodalényről és mindent elkövettek, hogy megszerezzék maguknak is. Manapság Corgi néven ismerik őket, a walesi „cor gi” szóból, ami magyarul törpe kutyát jelent. Az egyik legrégebbi pásztorkutyák.
1934-ig a Welsh Corgit egyetlen fajtának tekintették, de ma már két külön fajtát ismernek el – a Cardigan és a Pembroke corgikat. Ezek a kutyák külsőjükben és történetükben is különböznek egymástól. A Cardiganok az Amerikai Kennel Klub Pásztorkutyák csoportjába sorolhatók, de ezenkívül az Egyesült Kennel Klub is elismeri őket külön kutyafajtaként.
A hosszabb farok mellett a méretük miatt is különböznek a Pembroke corgiktól. Hosszabb a testük, nehezebb és nagyobb a fejük és a fülük is. A hímek testsúlya általában 13-17 kg, míg a nőstényeké 10-15 kg.
A Cardigan Welsh Corgik éberek, szemfülesek, őrző-védők, de közben nagyon barátságosak is. Sűrű dupla bundájuk erősen hullik, a színtiszta fehéren kívül bármilyen színűek és mintájúak lehetnek. Általában a lábakon, a mellkason, a nyakon, a hason, az arcon és a farok hegyén vannak fehér foltok, de természetesen nem minden corginál jellemző ez.
A Legjobb Törődést Érdemli a Család Négylábú Tagja
A Cardigan Welsh Corgi Legfőbb Ismérvei
Fontos Tudnivalók Fajtaválasztáskor
-
Ezek a kutyák elég hangosak. Mindenre és mindenkire ugatnak.
-
Intelligensek, de makacsak is. Ha problémát jelent a szobatisztaság, a ketrechez szoktatást javasoljuk először.
-
Hatalmas terelőösztön lakozik bennük, ezért előfordulhat, hogy játék közben megharapják a gyerekek sarkát.
-
Imádnak enni, és ha van rá lehetőségük, akkor esznek is, ezért nagyon fontos felügyelni a napi étkezésüket, nehogy elhízzanak.
-
Rengeteg energiájuk van, rendszeres napi testmozgást igényelnek.
-
Ismeretlen tenyésztőtől, szaporítótól, kisállatkereskedésektől soha ne vegyél Cardigan Welsh Corgit!






Kutyatáp szakértőnk és alapítónk, Vargyas Imre szakvéleménye:
✔️ kutya táplálkozási szakember, aki a kutyák étel-allergiás betegségeinek megelőzésére tette fel az életét
✔️ 5+ éves közvetett kutyatáp gyártói tapasztalat, éves szinten közel 20,000+ kutya kutyatápjáért felel
✔️ a nagynevű brit CPD által elismert Kutyatáplálkozási szakember
——————–
“2017 elején alapítottuk testvéreimmel a CricksyDog-ot, hogy közösen olyan kutyatápot alkossunk meg, aminek célja a kutyák egészséges táplálása. Ez a mi, Vargyas testvérek soha nem múló célkitűzése, immáron több mint 5 éve. Számunkra a házikedvenc biztonsága és a minőség az első.
Számunkra a CricksyDog teljesen mást képvisel, mint amihez a bevásárlóközpontok kutyás polcain hozzászokhattunk. Egy új, innovatív, főként az eleség allergiák megelőzését és megoldását is felkaroló olyan irányvonalat, ami valóban csak a négylábú családtag boldogságáról szól.
A CricksyDog receptúrák mindegyike a lényegre összpontosít: Csak olyat tartalmaz, ami jó az állatnak. És bár egy igen egyszerűnek tűnő mondat, de sok kutyatápnak mégsem sikerül ezt az egyszerű irányelvet betartani!
Jelenleg nincsenek az Európai Unióban kimondottan kutyatápokkal foglalkozó nagyon erős előírások! Ez gyakorlatilag azt jelenti hogy a tápokba kis túlzással bármit bele lehet tenni. Nálunk különösen fontos a kutyusod tökéletes egészsége! Önmagáért beszél az is, hogy a CricksyDog tápok a legtöbb esetben a gyártástól számított 3-6 hónapon belül kutyusod asztalára kerülnek. Kutyatáp tanácsadóként tudom, hogy az ilyen fokú frissesség mekkora előnyt jelent egy táplálék esetén.
Bárcsak több kutyatáp is követné ezt a példát! De sajnos az a tapasztalatom, hogy sok márkát kizárólag a pénz vezérel. Nem egyszer hallom állatorvos ismerősöktől, hogy a több éven át silány minőségű tápon nevelt, legyengült, emésztőszervi beteg kutyákat kell meggyógyítaniuk, amennyire lehetséges egyáltalán. Szörnyű ilyenkor nekik elmagyarázni a gazdiknak, hogy akár maradandó, gyógyíthatatlan szövődményekhez, vagy hiány-betegségekhez is vezethet ez a probléma kedvencüknél! Szerencsére neked nem kell többé ilyeneken aggódnod, hiszen a CricksyDog tápok mögött egy innovatív szakmai csapat áll, kutyatáp szakértőkkel, hogy kutyád asztalára minden nap csúcsminőségű eledel kerülhessen.
A Corgiknak a fent is szereplő Ted tápokat javaslom.”
Történelme
A Cardigan Welsh Corgik ugyanabból a családból származnak, mint a tacskók és a basset houndok. Úgy vélik, hogy a mai Cardiganek őseit több, mint 3000 évvel ezelőtt kelta törzsek (akik Közép-Európából vándoroltak) hozták Walesbe. Akkoriban még a Teckel (tacskó) és spicc család ötvözetének tartották őket. Egyesek azt állítják, hogy amikor a vikingek megszállták Walest, a magukkal hozott spicc kutyákat keresztezték az eredeti corgikkal, hogy létrehozzák a Pembroke Welsh Corgi fajtát.
A Cardiganok igazi dolgos kutyák voltak, segítették terelni a szarvasmarhákat, megóvni őket a ragadozóktól. Segítettek a gazdáknak abban is, hogy a jószágokat a piacra vagy a földekre hajtsák. Pásztorkutyának, őrzőkutyának, kártevőírtónak és házikedvencként is tartották őket. Annyira nagyra becsülték ezeket a kutyákat, hogy még egy ősi walesi törvény is szigorú büntetést rótt ki arra, aki valamilyen módon megkárosította vagy ellopta valamelyik kutyát.
A Cardigan Welsh Corgit először 1919-ben mutatták be angol kutyakiállításon, majd 1926-ban megalapították az Angol Cardigan Welsh Corgi Egyesületet. Akkoriban a Cardigan és a Pembroke még egy fajtának számított, gyakran keresztezték is őket, ami nagy viszályt váltott ki a tenyésztők között.
Az 1920-as évek közepén és végén egy Bob Llwyd nevű vörös-fehér kutyus nagy hatással volt a fajtára. Úgy vélik, az első fajtastandardet ő alapozta meg. Ez a kutya nemzette a fajta első bajnokát, Arany Nyilat (Ch. Golden Arrow), aki 1928-ban született és első versenyét 1931-ben nyerte.
Szintén 1931-ben Mrs. B.P. Bole az első pár Cardigant importálta az Egyesült Államokba. Az egyik egy Cassie nevű kutya volt, aki már Angliában is számos kölyöknek adott életet. Bár tévesen fehér, brindle foltosként kategorizálták, valójában kiváló kölyköket szült. Egyik kölyke, Megan lett a fajta első amerikai bajnoka. Ma az Amerikai Cardigan Welsh Corgi Klub évente megrendezi a Megan Competition névre keresztelt bajnokságot.
1934-ben a Brit Kennel Klub külön fajtának nyilvánította a pembroke és cardigan corgikat. Így a keresztezésükkel kapcsolatos viszályoknak is véget vetettek. A rá következő évben az Amerikai Kennel Klub is elismerte a két kutyafajtát.
Az Amerikai Cardigan Welsh Corgi Klubot 1935-ben alapították. A kutyafajta az AKC kutyakiállításain a nem-sportolótól, a dolgozó csoporton át, a terelő/pásztor csoportig jutott. Mivel a szülőklub mindig is elkötelezett volt a kutyáik kereskedelmi forgalomba hozatalának megakadályozása mellett, a Cardiganek nem olyan ismertek, mint a Pembroke corgik, de így is különleges helyet foglalnak el azon emberek szívében akik ismerik a fajtát.
A hivatalos AKC fajtastandardért az Amerikai Cardigan Welsh Corgi Klub felel és tartja fenn.
Méret
Marmagasságuk kb. 25-30 cm. A hímek testsúlya általában 13-17 kg, míg a nőstényeké 10-15 kg.
Személyiség
Ezek a kutyák manapság már nem foglalkoznak jószágok terelésével, de az ösztön még bennük van. Jól alkalmazkodnak a különböző körülményekhez és rendkívül felelősségteljes természetük van. Tökéletes családi kutyák, de a kiállításokon is megállják a helyüket.
A Pembroke Corginál talán kevésbé szociális kutyák, viszont sokkal jobban őrzik a területeiket a másik corgi fajtával szemben. Pásztorkutya-örökségükhöz hűen éber őrkutyák, idegenekkel szemben tartózkodók. Minden szokatlan jelenségnél, hangnál, illatnál jeleznek a gazdáiknak.
A gyerekek jó barátai, az intelligenciájuknak köszönhetően kiválóan képezhetőek. Ennek ellenére önfejűek is tudnak lenni, így könnyen lehet, hogy a maguk módján csinálnak egy-két dolgot. Előfordulhat, hogy sajátosan értelmezik az alapszabályokat, alaptrükköket is.
Mint minden kutyának, nekik is szükségük van a korai szocializációra – sokféle emberrel, látnivalóval, hanggal, illattal kell találkozniuk – ideális esetben még négy hónapos kor előtt. A korai szocializációnak köszönhetően könnyebben fognak tanulni, alkalmazkodni.
Egészség
A Cardigan Welsh Corgik általában egészségesek, de mint minden fajta, ők is hajlamosak bizonyos betegségekre. Nem minden kutyánál alakulnak ki ezek a problémák, de fontos, hogy tisztában legyél a lehetséges betegségekkel, ha ezt a kutyafajtát szeretnéd választani.
Csigolyaközi porc betegség: Hosszú hátuk miatt a kutyák porckorongjai megrepedhetnek. A probléma jelei közé tartozik az ingatagság, instabilitás, nehézségek a fel-le mászással, összecsukló végtagok, gyengeség, bénulás.
Progresszív retina atrófia (PRA): egy olyan szembetegség, amely a retina fokozatos romlását idézi elő. A betegség korai szakaszában éjszakai vakság alakul ki a kutyáknál; a betegség előrehaladtával már nappali fényviszonyok között sem látnak. Az érintett kutyák többsége hamar és jól alkalmazkodik a korlátozott vagy teljesen elvesztett látáshoz, mindaddig, amíg a környezetük változatlan marad.
Gondozás
Pásztor múltjuknak köszönhetően mindennap nagy távokat képesek lennének megtenni, valójában igénylik is. A mai corgik hiába nem kergetik a nyájat már a földeken, ösztöneikben ott lapul futkározás iránti vágy. Mivel rendkívül sok mozgást igényelnek, kiválóak a sportban is, főleg az agilityben. Ha biztosítva van számukra a megfelelő mozgás, garantáltan boldog kutyusok lesznek függetlenül attól, hogy milyen környezetben élnek (városi vagy falusi kutya).
Hajlamosak a hátsérülésekre a rövid lábaik és hosszú hátuk miatt. A kölyköknek nem szabad engedni, hogy a bútorokra fel-le ugráljanak, mert a csontjaik még növésben vannak és egy rossz mozdulattól is nagy problémák alakulhatnak ki a későbbiekben. Az ölbevételnél is figyelni kell a helyes fogásra!
Bár a bundájuk időjárásálló, tehát remekül ellenáll a walesi zord időjárásnak, ez nem jelenti azt, hogy kinti kutyákról beszélünk. Erősen emberközpontúak, nem szabad kizárni őket az udvarra.
Etetés
Ajánlott napi mennyiség: 200-400 gramm jó minőségű kutyatáp, két adagban.
Hogy felnőtt kutyádnak mi az ideális napi adagja az nagyban függ a kutya méretétől, testalkatától, metabolizmusától és aktivitás szintjétől. Éppannyira különbözőek a kutyák, mint mi emberek, ezért nem lehet pontos adatokat meghatározni. Teljesen egyértelmű, hogy egy izgő-mozgó kutyusnak sokkal több tápanyagra van szüksége, mint egy lusta kutyusnak. A megvásárolt táp minősége is rengeteget számít – minél jobb minőségű a táp, annál táplálóbb lesz az a kutyusod számára.
Ezek a kutyák imádnak enni, nem is tudnak ellenállni a finom falatoknak. Minden lehetőséget megragadnak egy kis nasiért. Tartsd jó formában a kutyusodat, figyelj arra, hogy mit és mennyit eszik. Ha bizonytalan vagy a helyes etetéssel kapcsolatban, fordulj hozzánk hasznos tanácsokért.
Először is, ha csupán csak ránézel a kutyádra látnod kell a derekát. Ezután helyezd a hátára a kezedet úgy, hogy a hüvelykujjaid a gerinc vonalában legyenek. Érezned kell a kutya bordáit anélkül, hogy nagyobb nyomást helyeznél rá. Ha ez nem sikerül, akkor kutyusodnak többet kell mozognia és kevesebbet kell ennie.
További etetési tanácsokért olvasd el korábbi cikkeinket, ahol többek között írtunk a helyes etetési módokról, mennyiségekről, kölyökkutyák és felnőttkutyák etetéséről is.
Szín és ápolás
Duplaszőrzetű kutyák. Testüket egy rövid, puha aljszőr és egy vastagabb fedőszőrzet borítja. Folyamatosan hullik a szőrük, évente kétszer vedlenek. Gyakran kell átkefélni a bundájukat, hogy a kósza szőrszálakat kordában lehessen tartani. A vedlési időszakban a napi fésülés és meleg fürdők szükségesek lehetnek a felesleges szőr eltávolításához.
Szinte bármilyen színben előfordulnak és rengeteg különböző mintájuk lehet; fekete, barnás, vörös, foltos, csíkos, merle, brindle, stb. Általában a lábakon, a mellkason, a nyakon, az arcon, a hason és a farok hegyén fehér foltosak.
A szőrzet hossza a testüktő függően változik. Néhány kutya puha, bolyhos bundával rendelkezik, ami nem mindig jó, mert nem védi meg a kutyát az időjárás viszontagságaitól.
Sok Cardigan corgit becéznek tündérnyeregnek is. Ez főleg a róluk elterjedt walesi mese miatt van, ugyanis a történet szerint a tündérek ezeken a kutyákon lovagoltak.
Hetente legalább kétszer-háromszor meg kell tisztítani a fogaikat a fogkőlerakódás és a baktériumok miatt. A napi fogmosás még jobb, így a fogínybetegségek kialakulását is meg lehet előzni és a kutyának nem lesz rossz szájszaga sem.
Havonta 1-2 alkalommal kell a kutyák körmét levágni. Ha már hallod, ahogy a padlón kopognak a körmeik, akkor bizony eljött az ideje a körömvágásnak. Legyél nagyon óvatos, hiszen a kutyák körmei nagyon érzékenyek, ha nem vagy magabiztos, inkább keress fel egy kutya kozmetikust!
A füleket is rendszeresen ellenőrizni kell, nehogy begyulladjanak vagy elfertőződjenek. A fülek tisztításához használj enyhén benedvesített vattát, de soha ne nyomd bele a kutya hallójáratába! Csak és kizárólag a fül külső részeit szabad így tisztítani.
Jó, ha már kölyökkorában hozzászoktatod a rendszeres vizsgálatokhoz kedvencedet. Fogd le a mancsait és ellenőrizd a száját, fogait stb. Tedd pozitív élményekké ezeket a dolgokat számára, ilyenkor jól jön egy-két jutifalat, de a dicséretet is nagyon szeretik a kutyusok. Ha az alapok megvannak, az állatorvosnál sem lesz probléma a kutya felnőtt korában!
Az ápolás egy tökéletes lehetőség arra, hogy az esetleges sebeket, hegeket, bolhákat, bőrpírt, gyulladásokat leellenőrizd a bőrükön, orrukon, szemük környékén, szájukon stb. A heti ellenőrzéssel észreveheted a betegségek kezdetleges tüneteit is.
Más állatok és gyerekek
Ezek a kutyák imádják a gyerekeket, de a terelő ösztöneik miatt lehet, hogy belekapnak a gyerekek sarkába, ha el akarnak szaladni.
Ettől függetlenül a gyerekeknek is mindig meg kell tanítani, hogyan kell viselkedni a kutyákkal, hiszen mindig akadhatnak kivételek és lehet, hogy odakap egy ingerült kutyus és hamar bekövetkezik a baj. Hiába barátságosak a corgik, felügyelet nélkül soha nem lehet együtt kutya és kisgyerek. A kutyákat is nevelni kell a helyes viselkedésre, éppúgy mint a gyerekeket.
A cardigan corgik más kutyákkal és kisállatokkal is jól kijönnek, ha már kölyökkorukban szoktatták őket az idegen állatok közelségéhez.
A Corgik Etetésére Az Alábbi Tápokat, Jutalomfalatokat Javasoljuk
A Corgik magas energiaszintjének, és sok mozgásának köszönhetően olyan kutyatápra van szüksége, ami megfelelő utánpótlást jelent a nap során felemésztett vitamin, zsír, és fehérjeforrásaira. Ebben tudunk mi a CricksyDognál segíteni száraztápjainkkal és jutalomfalatainkkal nekik.
-
Ely Hipoallergén marhás nedves kutyaeledel almával és cukkinivel (búza-glutén és csirkehús mentes recept) – 200 g
980 Ft - 1 db | 5.390 Ft - 6 db | 10.900 Ft - 12 db— vagy fizess elő és szerezz 10% kedvezményt -
Friky Lazacos Nasi kutyusoknak (hipoallergén kutyakeksz) – 200 g
2.490 Ft— vagy fizess elő és szerezz 10% kedvezményt
Több Mint 20,000 Pozitív Visszajelzés Örvendeztetett Már Meg Bennünket…
Itt most csak a 20 legfrissebbet listázzuk ki Neked.
Shar peiünk nagyon szereti, nagyon jó illata is van Nem volt gond az átállással a régi tápról,tetszik neki. Ezt is szereti,utolsó falatig gyorsan eltünteti. Kiskutyám szereti, alig várja, hogy elé tegyem... 🙂 Kiskutyám szereti, alig várja, hogy elé tegyem... 🙂 Kiskutyám szereti, alig várja, hogy elé tegyem... 🙂 Nagyon szereti a kiskutyánk!1
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
1
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
hiteles vásárlói visszajelzés
Ellenőrzött értékelés - eredeti megtekintése
További Kutyafajtákra Is Kíváncsi Vagy?
Agár
kutya bemutatása
Amerikai staffordshire terrier
kutya bemutatása
Argentin dog
kutya bemutatása
Bernáthegyi
kutya bemutatása
Bichon havanese
kutya bemutatása
Border Collie
kutya bemutatása
Bulldog
kutya bemutatása
Cane Corso
kutya bemutatása
Cardigan Welsh Corgi
kutya bemutatása
Cavalier King Charles Spaniel
kutya bemutatása
Cocker Spániel
kutya bemutatása
Csivava
kutya bemutatása
Dalmata
kutya bemutatása
Dobermann
kutya bemutatása
Erdélyi kopó
kutya bemutatása
Foxterrier
kutya bemutatása
Francia bulldog
kutya bemutatása
Golden retriever
kutya bemutatása
Jack Russell Terrier
kutya bemutatása
Kínai Kopasz Kutya
kutya bemutatása
Kínai Shar Pei
kutya bemutatása
Komondor
kutya bemutatása
Kuvasz
kutya bemutatása
Labrador
kutya bemutatása
Lakeland Terrier
kutya bemutatása
Leonbergi
kutya bemutatása
Máltai Selyemkutya
kutya bemutatása
Mopsz
kutya bemutatása
Mudi
kutya bemutatása
Nagy Svájci Havasi Kutya
kutya bemutatása
Németjuhász
kutya bemutatása
Óriás Schnauzer
kutya bemutatása
Papillon
kutya bemutatása
Pomerániai törpespicc
kutya bemutatása
Puli
kutya bemutatása
Rottweiler
kutya bemutatása
Schnauzer
kutya bemutatása
Selyemszőrű terrier
kutya bemutatása
Shetlandi juhászkutya
kutya bemutatása
Shiba Inu
kutya bemutatása
Si-cu
kutya bemutatása
Skót terrier
kutya bemutatása
Szamojéd
kutya bemutatása
Szibériai husky
kutya bemutatása
Tacskó
kutya bemutatása
Tibeti Masztiff
kutya bemutatása
Tibeti Spániel
kutya bemutatása
Törpe Schnauzer
kutya bemutatása
Uszkár
kutya bemutatása
Újfundlandi
kutya bemutatása
Vizsla
kutya bemutatása
Weimari Vizsla
kutya bemutatása
West Highland White Terrier
kutya bemutatása
Whippet
kutya bemutatása
Yorkshire Terrier
kutya bemutatása