Ahogy korábban is említettük, a kölyökkutyák 8-12 hetes korukra elválnak anyjuktól és alomtársaiktól. Ezért, örökbefogadásnál vagy kutya vásárlásnál legnagyobb eséllyel körülbelül 12 hetes (3 hónapos) kölykökkel fogsz találkozni.

3-6 hónapos korban rengeteg fizikai és viselkedési változáson mennek keresztül a kutyák, ezért készülj fel, hogy ebben a kritikus időszakban még nagyobb odafigyeléssel gondoskodj róluk.

A kölyök kutya fizikai fejlődése

12 hetes korukra a kutyáknak már több irányításuk lesz a hólyag- és bélműködésük felett. Ebben az időszakban már akár az egész éjszakát átaludhatják bármiféle bili baleset nélkül. A következő hetekben már a szobatisztaságra nevelés is egyre könnyebben fog menni. Próbálj ragaszkodni egy napirendhez. A legtöbb kutya 5 hónapos korára már teljesen szobatiszta lehet.

A kutyák ebben az időszakban kezdenek el fogazni is, így valószínűleg túlzott harapásokra, rágásokra hiányzó fogakra, illetve sérült vagy piros ínyre leszel figyelmes. Az is lehet, hogy megtalálod az egykori tejfogakat! Fogzáskor néhány kölyökkutya frusztrált és nyugtalan lehet. Lehetséges, hogy válogatósak lesznek az etetés során vagy furán viselkednek. Ilyenkor nagyon fontos a megfelelő kölyök-barát játék biztosítása. Tarts távol minden veszélyes rágcsálnivalónak tűnő tárgyat a kutyádtól (pl.: vezetékek, cipők, cserepesvirágok). Ha otthonról elmész és a kutyát magára hagyod, akkor mindenképp zárd be a ketrecébe, hogy biztonságban maradjon. Körülbelül 16 hetes korukra csillapodni fog a fogzás folyamata. A teljes folyamatnak 6 hónapos korban lesz vége.

12-16 hetes korban kutyád már kezd kevésbé kölykösnek tűnni és körülbelül olyan lesz, mint a kifejlett faj miniatűr verziója. Nagyon gyorsan fog nőni 4-6 hónapos korában. A hatodik hónapban már közelít a jövőbeli felnőtt méretéhez. A kistestű kutyák esetében általában a hatodik hónapra már nagyjából elérik a maximális magasságukat, a nagyobb kutyáknál viszont ebben a korban csupán csak végleges méretük felét érik el. A közepes testű kutyáknál ilyenkor már körülbelül növekedésük 75%-ban teljesült.

Viselkedés változások a kiskutyáknál

12 hetes korban már a kritikus szocializációs időszaknak kezd vége lenni. Ezt az időszakot használd ki úgy, hogy kutyádnak egyre több új embert, helyet, dolgokat mutatsz meg. Amíg a kutya nem kapja meg az összes szükséges oltását, addig ismeretlen állatokat és nagy közterek még ne ismertess vele. Próbálj minél több új embert és egészséges állatokat bemutatni neki úgy, hogy ők látogassanak meg titeket. Te is viheted olyan környezetbe kutyádat, ahol biztosan tudod, hogy minden állat egészséges és az összes szükséges oltásuk megvan. Apránként már viheted a kutyát kisebb közterekre, hogy szépen lassan a zajokhoz, a leeső tárgyakhoz, és a tömeghez is hozzászokjon. Dolgozz a kezelési gyakorlatok tanításával is, hogy minél előbb hozzászokjon ahhoz, hogy emberek kézben tartják őt.

A kölykök 16 hetes korukban egy félelmi időszakon is keresztül mennek. Ez viszont normális és része a társasági fejlődésnek, hiszen ilyenkor tanulja kezelni a környezetében történteket. Ez nem a hangzavar, leeső tárgyak és embertömegek ideje még. Fontos, hogy ne jutalmazd kutyádat bármiféle viselkedésre, amelyet a félelem hoz ki belőle. Ha nem így teszel, akkor csak megerősíted a kutya félelmeit. Ahelyett, hogy teljesen ignorálnád ezeket a viselkedéseket, próbáld inkább szépen óvatosan a félelem forrásától elvinni a kiskutyát. Jutalmazd a nyugodt, boldog viselkedéseiért inkább.

3-6 hónapos korra a kutyák már közelítenek a felnőtt énjükhöz. Számíts arra, hogy megismered kutyád lázadó oldalát, ahogy a határait feszegeti. Előfordulhat, hogy nem fog felfigyelni olyan jelekre, amiket már megtanítottál neki. Ez a pusztító rágcsálás időszaka is, amely a kinőtt fogak, általános kamaszkori viselkedések, és az esetleges unalom kombinációja. Biztosítsd a lehető legtöbb mozgást kutyád számára, és a rendszeres tanítást se hagyd ki. Legyél konzisztens és határozott.

Egészség és ellátás

Rendszeresen kell állatorvosi vizsgálatokra vinni ilyenkor a kutyát, hogy megkapja a szükséges oltásokat, féregtelenítést és a rutin vizsgálatokat. Ebben az időszakban nagyon kell ügyelni arra, hogy ismeretlen helyektől és állatoktól távol tartsuk a kutyát. Ha az összes oltást megkapta, és az állatorvos engedélye is megvan, akkor a kutyát kezdheted köztereken sétáltatni, parkokba vinni és engedheted, hogy játsszon a többi kutyával. Természetesen mindezt gondos felügyeleted mellett.

4 hónapos kor után már nem szükségesek az állatorvosi rutinvizsgálatok a kutyák felnőttkoráig. Az utolsó kölyök vizsgálaton (általában ilyenkor kapják a kiskutyák a veszettség elleni oltást) minden benned felmerülő kérdést tegyél fel az orvosnak. Kérd ki a véleményét a lehető legmegfelelőbb nevelés érdekében.

A kutya ivartalanítása az ötödik és a hatodik hónap környékén esedékes. Kérd ki az állatorvos tanácsát, különösen a kutyád sajátosságait ismerve, hiszen az ivartalanítás legalkalmasabb ideje mérettől és fajtól is függ.

Kölyökkutya etetése

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő táplálkozás az egyik legfontosabb a kutya fejlődésében. Győződj meg róla, hogy mindig a megfelelő tápot és mennyiséget adod a kutyádnak. Természetesen a kutyád a növekedése során egyre több táplálékot is fog igényelni. A gyors növekedés időszakában, a kutyaeledel mennyiségét körülbelül hetente ellenőrizned kell, hogy mindig pontosan annyit adj kedvencednek, amennyit az ő méretéhez épp előírtak. A nálunk kapható kutyatápok hátoldalán mindig van egy táblázat, amin minden fontos információ megtalálható az adagolásról. Ha viszont házi kutyaeledellel szeretnéd etetni a kutyád, akkor még nagyobb figyelmet kell fordítanod a megfelelő receptekre és kalória tartalmakra.

Jutalomfalatkák esetében mindig győződj meg róla, hogy az egészséges legyen és semmiféle mérgező anyagot ne tartalmazzon. Nem szabad folyamatosan, mindenféle ok nélkül jutalomfalatokat adni a kutyának. Mindig ügyelj arra, hogy a napi kalóriabevitel 10%-át ne haladja meg a nassolás.

Ebben az időszakban is figyelned kell arra, hogy milyen játékokat és rágókát adsz kedvencednek. Még mindig ajánlott a kemény műanyagok és a csontok elkerülése, hiszen előfordulhat, hogy kutyád minden foga még mindig nem nőtt ki, így a balesetek hamar bekövetkezhetnek.

Így neveld a kölyökkutyád

Ahogy már említettük, fontos a nevelést abban a pillanatban elkezdeni, ahogy a kutya megérkezik a családba. Az első dolog, amit meg kell tanítanod neki az a szobatisztaság. Körülbelül a 12-16. hétben már kezdenek ráérezni, viszont a tényleges szobatisztaság a negyedik és az ötödik hónap környékén várható.

Az engedelmességet is minél előbb meg kell tanítanod a kutyádnak. Kezd először alap utasításokkal, mint például az ül, marad, fekszik. A visszahívásra/behívásra is fordíts időt a lehető leghamarabb. Azt is meg kell neki tanítani, hogyan kell viselkedni. Például elengedhetetlen a ne ugrálj, ne ugass, ne harapj utasítások megtanítása (a legtöbb kölyökkutya nagyon hangos 12-16 hetes korukban).

A pórázon sétáltatásra nevelés is rendkívül fontos a kölyökkutyák életében. 16 hetes kora után már sétáltathatod parkban is a kutyádat. 12 hetes kora előtt pedig mindenképp kezd el hozzászoktatni a póráz viselésére, aztán kezdheted a pórázos sétáltatásra is nevelni. Először otthon próbálkozz vele, és szépen lassan egyre közelebb mehettek a kapuhoz, majd onnan ki a szabadba.

A lehető legjobb módja a nevelés kezdésére az, ha beiratod kedvencedet egy kutyanevelési tanfolyamra. Ezeket a tanfolyamokat tapasztalt oktatók tartják, és mindenben a rendelkezésedre fognak állni. Sőt néhány apró viselkedési problémát is fellelhetnek a kutyádban, ami valószínűleg a te figyelmedet elkerülheti. Ezek kiscsoportos órák, ahol minden kutya oltott és egészséges. A tanfolyamok a kutya közösségi beilleszkedésében is nagy segítséget nyújt, illetve kutyád mindenféle figyelem elterelő tényező nélkül fog tudni új utasításokat megtanulni.

Cikkünk forrása: The Spruce Pets

Alábbi cikkeink még érdekelhetnek:

25 unaloműző kutyáknak

Unatkozik kedvenced? Mindig keresel valami egyszerű és gyors unaloműzőt neki? Ha egy kutya unatkozik, akkor nagyon gyorsan előjön belőle a pusztító ösztön. A problémák főleg abból adódnak, hogy nem tudunk olyan munkát adni kutyánknak, mint amire ők igazán születettek....

bővebben

33 benti tevékenység, amivel lefoglalhatod a kutyádat

Mindig keresed az izgalmas, egyszerű és szórakoztató tevékenységeket, amivel lefoglalhatod a kutyádat? Nem csoda, hiszen a kutya érdeklődését felkelteni nem mindig olyan egyszerű dolog, viszont a sok ötletelés közben te már sokkal jobban elfáradhatsz és a kedves is...

bővebben

10 tipp a kutyaszőr takarításhoz

Kivétel nélkül minden kutya hullajtja a szőrét, és ezzel a jelenséggel garantáltan minden gazdinak meggyűlik a baja. A husky-k boldog gazdáinak pedig innét is mély együttérzésünket küldjük! Noha imádjuk négylábú szőrös kedvenceinket, azért néha örülnénk neki, ha nem...

bővebben

Megtalálhatsz minket az alábbi közösségi média oldalakon is!

Csomagod kiszállításáról a DPD futárszolgálat gondoskodik

Online fizetést az OTP Simple Pay biztosítja

Szeretnéd Ingyen kipróbálni a bárányos kutyakekszünket?

 

Ha igen, akkor kattints az alábbi gombra...

Ingyenes

Ajándékod Érkezett

(Sajnos egy kutyagazdi csak egyszer élhet ezzel a lehetőséggel!)

Az alábbi mezőbe kérlek add meg az email címed, és már készen is vagy!

Amint beírod az e-mail címed, már e-mailben küldjük is ki Neked az ajándék bárányos kutyakekszed kuponkódját! Mikor kapom meg a kekszet? Bármilyen másik termék vásárlása mellé ingyen megkapod a kekszedet!

Kuponodat Kiküldtük az

E-mail Címedre

Maximum 5 percen belül meg kell érkeznie. De a biztonság kedvéért itt is leírjuk:

baranyoskeksz100