A Papillon Bemutatása

A papillon a törpespánielektől származó kutyafajta, akiket gyakran ábrázoltak híres festőművészek az alkotásaikon már a 16. században. Rendkívül aktívak és csodálatos versenyzők az ügyességi és az engedelmességi versenyszámokban egyaránt.

Bár fajtatiszta kutyákról van szó, sajnos még velük is találkozhatunk menhelyeken, kisállatmentőknél. Fontold meg az örökbefogadás lehetőségét! Ne vásárolj kutyát, ments meg inkább egyet!

A fajtát sziporkázó személyisége teszi szinte minden ember kedvencévé. Bár a papillonok igazi ölebeknek tűnnek, valójában nagyon játékos és aktív kutyusokról van szó, akik nem elégednek meg azzal, hogy egész nap a kanapén heverésznek a gazdáikkal. Ettől függetlenül a társaságot nagyon szeretik, és igyekeznek mindenhol ott lenni, ahol emberek is vannak. Nem ajánlottak olyan embereknek, akik túl sokat vannak távol az otthonuktól.

A Papillon Részletes Bemutatása

A papillon név a francia pillangó szóból származik. Ezek a kutyák az évszázadokon át festményeken ábrázolt törpespánielek modern változatai a való életben. A törpespánielek külsője az évek során némileg megváltozott, de még mindig ugyanolyan csodálatos társak, mint oly sok évvel ezelőtt.

A papillon szó – magyarul pillangó – a fajta rojtos, felálló füleire utal, amelyek a pillangók széttárt szárnyaira emlékeztetik az embereket. A fajtának létezik egy phalene nevű (amelynek jelentése „molylepke”) lógó fülű változata is. Egy alomban mindkét kutyafajtával találkozhatunk, bár a papillon a népszerűbb és elismertebb fajta.

Bár méretüket tekintve öleb kategóriába sorolhatók, valójában nem egyhelyben ülős fajták. Ha egy olyan kutyusra vágysz, akivel együtt nézheted órák hosszat a tévét, akkor nem a legjobb választás ez a kutyafajta számodra. Csaponganak, folyamatosan keresik az elfoglaltságot maguknak, szeretik átrendezni a szobát és az udvart, valamint a rágcsálókat is szívesen levadásszák. Ezek a kiskutyák nagyon komolyan veszik a házőrző szerepet. Igazi nagykutyaként viselkednek, ha a ház és a benne lakóinak védelméről van szó. Ez viszont azt is jelenti, hogy nincsenek tisztában a pár kilós méreteikkel, így a nagyobb testű kutyákkal is kikezdenek.

A papillonok társaságkedvelő és energikus kutyák. Imádnak az emberekkel lenni és összességében nagyon boldog kutyusok, akik szeretnek mindenkinek puszikat adni. A papillonokat könnyű kezelni kis méretük miatt, bundájuk is könnyen ápolható és nem vedlenek túlságosan.

Mérsékelttől a nagyon intenzívig terjedhet az energiaszintjük. Remekelnek a kutyasportokban, mivel jól képezhetők és elég aktívak is. A legjobban a rally és agility versenyszámok mennek nekik. A papillonok az engedelmességi versenyeken is nagyon jók.

Minden papillon gazdinak ajánlott az engedelmességi órákon való részvétel, már csak azért is, hogy az alapokat elsajátíttassa kutyusával. A papillonok hajlamosak a makacsságra, főleg akkor, ha kölyökkorukban nem tanították meg őket a helyes viselkedésre. Imádnak az emberek kedvében járni, így nagyon könnyű őket tanítani.

Jól kijönnek más háziállatokkal, főleg akkor, ha már kölyökkorukban megismerték a többi állatot. A félelmet nem ismerő papillonok gyakran leállnak a náluk jóval nagyobb kutyákkal is harcolni. Ami egy potenciális probléma lehet, a másik kutyától függően. Nem ritka ugyanis, hogy a kisebb kutya a főnök. „Kicsi a bors, de erős.”

A papillonok szeretik a gyerekeket, de a kistermetű kutya és kisgyerek kombója katasztrófához is vezethet felügyelet nélkül. Ezek a kutyusok nagyon hamar kiugorhatnak a gyerekek kezéből/öléből, a gyerekek könnyen megsebesíthetik őket, ha nem megfelelően fogják, tartják őket. A kutyák pedig nem restek megvédeni magukat, ha úgy érzik bántják őket. Fajtától függetlenül a kutyákat és a gyerekeket mindig felügyelni kell.

Ez egy hosszú életű kutyafajta. A papillonok gyakran tizenéves korukig elélnek, szóval hosszú ideig boldogíthatják gazdáikat, ezt a vásárlásnál is jobb észben tartani.

A papillonok 1999-ben fajtatörténelmet írtak, amikor a Westminster Kennel Klub kiállításán először nyerte el Ch. Loteki Supernatural Being (barátainak csak Kirby) a legjobbnak járó díját. Kirby 1998-ban megnyerte a finnországi Helsinkiben rendezett World Dog Show-t és a kanadai Royal Invitational-t is. Ez a kutyus rengeteg emberrel ismertette meg fajtáját, akik Kirby győzelmei előtt még csak nem is hallottak a papillonokról. Hiába járult hozzá ez a bajnok kutyus a fajta népszerűségének növekedéséhez, nem találkozunk papillonokkal minden utcasarkon. Egyáltalán nem gyakori kutyafajta. A legtöbb tenyésztőnél hosszú várólista van, mivel a papillonok általában kis alomban születnek.

A papillon kutyákat már évszázadok óta tenyésztik, hogy az emberek tökéletes társaként szolgáljanak. Rendkívül emberközpontúak, és igénylik, hogy mindig részt vehessenek az embereik életében. Ha élénk, energikus, nyitott és társaságkedvelő kutyust keres valaki, akkor ez a fajta tökéletes lehet számára.

A Papillon Legfőbb Ismérvei

Fontos Tudnivalók Fajtaválasztáskor

  • A papillonok nem érzik jól magukat olyan környezetben, ahol kevés idő jut a házikedvencekre. Ha rajtuk múlva gazdáik egy másodpercre sem maradnának egyedül.

  • Nagyon törékenyek és a durva játék során könnyen megsérülhetnek. Nem javasolt ez a kutyafajta kisgyermekes családok számára.

  • Altatásra érzékeny kutyafajta. Ezt mindenképpen szem előtt kell tartani, ha valamilyen orvosi beavatkozásra kerülne sor.

  • Soha ne vásárolj kiskutyát háztáji tenyésztőtől, megbízhatatlan tenyésztőktől, állatkereskedésekből, szaporítóktól. Olyan embereket kell keresni, akik igazolni tudják a szűrővizsgálatok eredményeit, a szülőkutyákat is ismeri, biztosítani tud a kiskutya genetikai egészségéről, jó természetéről.

bulldog kutya
bulldog kutya
bulldog kutya
bulldog kutya
Imi
Imi

Kutyatáp szakértőnk és alapítónk, Vargyas Imre szakvéleménye:

✔️ kutya táplálkozási szakember, aki a kutyák étel-allergiás betegségeinek megelőzésére tette fel az életét
✔️ 5+ éves közvetett kutyatáp gyártói tapasztalat, éves szinten közel 20,000+ kutya kutyatápjáért felel
✔️ a nagynevű brit CPD által elismert Kutyatáplálkozási szakember

——————–

2017 elején alapítottuk testvéreimmel a CricksyDog-ot, hogy közösen olyan kutyatápot alkossunk meg, aminek célja a kutyák egészséges táplálása. Ez a mi, Vargyas testvérek soha nem múló célkitűzése, immáron több mint 5 éve. Számunkra a házikedvenc biztonsága és a minőség az első.

Számunkra a CricksyDog teljesen mást képvisel, mint amihez a bevásárlóközpontok kutyás polcain hozzászokhattunk. Egy új, innovatív, főként az eleség allergiák megelőzését és megoldását is felkaroló olyan irányvonalat, ami valóban csak a négylábú családtag boldogságáról szól.

A CricksyDog receptúrák mindegyike a lényegre összpontosít: Csak olyat tartalmaz, ami jó az állatnak. És bár egy igen egyszerűnek tűnő mondat, de sok kutyatápnak mégsem sikerül ezt az egyszerű irányelvet betartani!

Jelenleg nincsenek az Európai Unióban kimondottan kutyatápokkal foglalkozó nagyon erős előírások! Ez gyakorlatilag azt jelenti hogy a tápokba kis túlzással bármit bele lehet tenni. Nálunk különösen fontos a kutyusod tökéletes egészsége! Önmagáért beszél az is, hogy a CricksyDog tápok a legtöbb esetben a gyártástól számított 3-6 hónapon belül kutyusod asztalára kerülnek. Kutyatáp tanácsadóként tudom, hogy az ilyen fokú frissesség mekkora előnyt jelent egy táplálék esetén.

Bárcsak több kutyatáp is követné ezt a példát! De sajnos az a tapasztalatom, hogy sok márkát kizárólag a pénz vezérel. Nem egyszer hallom állatorvos ismerősöktől, hogy a több éven át silány minőségű tápon nevelt, legyengült, emésztőszervi beteg kutyákat kell meggyógyítaniuk, amennyire lehetséges egyáltalán. Szörnyű ilyenkor nekik elmagyarázni a gazdiknak, hogy akár maradandó, gyógyíthatatlan szövődményekhez, vagy hiány-betegségekhez is vezethet ez a probléma kedvencüknél! Szerencsére neked nem kell többé ilyeneken aggódnod, hiszen a CricksyDog tápok mögött egy innovatív szakmai csapat áll, kutyatáp szakértőkkel, hogy kutyád asztalára minden nap csúcsminőségű eledel kerülhessen.

A papillonoknak a fent is szereplő Juliet tápokat javaslom.”

Történelme

A papillon kutyákat már a 16. században is ábrázolták különböző portrékon, amelyek tanúskodnak a fajta koráról és fennmaradásáról. Rubens, Watteau, Boucher, Van Dyke, Rembrandt és Fragonard mindannyian ábrázolták ezeket a kutyákat különböző alkotásaikon, általában imádott úrnőjük kíséretében láthattuk őket. A kis spánielek Európa-szerte az udvarhölgyek kedvenc kutyái voltak. A kereskedők kosarakban, öszvéreken szállították őket Franciaországon, Olaszországon és Spanyolországon keresztül.

A korai törpespánieleknek, akiktől a papillonok származnak, lelógó füleik voltak, de a 17. században XIV. Lajos udvarában kifejlesztettek egy olyan kistestű, felálló fülű spánielt, amely a papillon nevet kapta, mert hasonlított egy pillangóra. Az évszázadok során a fajta más nevek alatt is ismert volt: Epagneul Nain (törpespániel), törpe kontinentális spániel, kis mókuskutya (mivel a farkuk a mókuséhoz hasonlított), vagy belga törpespániel.

A füleket leszámítva a fajta megjelenésében még egy jelentős változás történt. Ez pedig nem más, mint a színük. Eredetileg egyszínűek voltak, manapság azonban fehér alapon, színes foltosak. Ezt leszámítva a mai papillonok nagyjából ugyanúgy néznek ki, mint amilyeneket a Louvre-ban található festményeken láthatunk. A lógófülű változatuk, az úgynevezett phalene még mindig létezik, bár nem olyan gyakran látni őket, mint a papillonokat. A papillon a 35. helyen áll az Amerikai Kennel Klub által nyilvántartott 155 fajta népszerűségi listáján.

Méret

Marmagasságuk 20-28 cm, súlyuk 3,5-4,5 kg.

Személyiség

A papillonok boldog, éber és barátságos kutyák. Soha nem túl félénkek vagy agresszívak. Mozgásigényük meglepően nagy, és tartásuk is nagy felelősséggel jár. Nagyon okos és kiválóan képezhető kutyák. Inkább tesznek-vesznek valamit, minthogy pihenjenek egész nap.

A temperamentumot számos tényező befolyásolja, ideértve a genetikát, a képzettséget és a szocializációt. A jó temperamentumú kölyökkutyák kíváncsiak és játékosak, hajlandóak közeledni az emberekhez, elviselik, ha hozzájuk érnek. Ha választani kell egy alomból, mindig a középutat kell választani: ne is azt vidd haza, aki a legtöbbet bunyózik a többiekkel és ne is a sarokban megbújó kiskutyát válaszd.

Mint minden kutyának, nekik is szükségük van a korai szocializációra – sokféle emberrel, látnivalóval, hanggal, élményekkel kell találkozniuk még kölyökkorukban. A szocializáció segít abban, hogy felnőtt korukban határozottabb kutyusok legyenek. A kutyaiskola vagy kutyamegőrzők remek kezdetek lehetnek. Rendszeres látogatók, nyüzsgő parkokban sétálás, üzletek, ahova a kutya is bemehet, szomszédokkal közös séta stb. Ezek mind-mind segítenek a kutyusoknak hozzászokni a társasághoz.

Egészség

Sajnos ezeket a kutyákat sem kerülik el az egészségügyi problémák, betegségek. Az alábbiakban a leggyakoribb egészségügyi problémák rövid ismeretterjesztői találhatók, hogy már a kezdeti tünetek kialakulásakor megkaphassák a szükséges kezelést a kutyusok.

Vásárolj megbízható tenyésztőktől, akik mindent tudnak az adott kutyus egészségügyi állapotáról és ezt orvosi papírokkal is igazolni tudják. Egy megbízható tenyésztő eladás előtt beadatja a szükséges oltásokat, elintézi a féregtelenítést. A jó tenyésztők ügyelnek arra, hogy a szülő-kutyák két évnél idősebbek, jólneveltek legyenek, illetve folyamatosan ellenőrzik az állomány egészségügyi állapotát!

Patellar luxation: másnevén térdkalácsficam, kistestű kutyáknál rendkívül gyakori probléma. Ez akkor fordul elő amikor a lábukban található 3 csont – femur (combcsont), patella (térdkalács), tibia (sípcsont) – nem illeszkedik helyesen, tehát könnyedén elmozdulnak. Ez sántasághoz és egyéb rendellenes járási formákhoz vezethet. Ez egy veleszületett, örökölhető betegség, ami azt jelenti, hogy már a kutya születésekor is jelen van, bár tényleges eltérés vagy ficam csak sokkal később következik be. A csontok egymáson való koptatása miatt ízületi gyulladások is jelentkezhetnek. Négy különböző szintjét különböztetjük meg a betegségnek, ahol az 1. szintű az esetenkénti ficamot, átmeneti sántítást jelöli, a betegség 4. szintjénél a sípcsont elmozdulása már olyan mértékű, hogy műtéti beavatkozás nélkül nem is lehet segíteni rajta. A kutyák ún. ó-lába is emiatt alakul ki.

Hipoglikémia: azaz, alacsony vércukorszint. Szinte minden törpe kutyafajta esetében lehetséges, előforduló probléma. A hipoglikémia korai stádiumában könnyen kezelhető, de kezelés nélkül halálos kimenetelű is lehet. Fontos, hogy a tenyésztők és a gazdák felismerjék a korai jeleket és tüneteket, mert ezt gyakran tévesen diagnosztizálják vírusos májgyulladásnak vagy agyvelőgyulladásnak az orvosok. A hipglikémiás kutya lelassul és kedvetlen lesz, majd remegés és reszketés jelentkezik. Ilyen esetben mézet kell a nyelvük alá tenni és azonnal állatorvoshoz kell vinni őket. Ha kezeletlenül hagyják ezeket a kutyákat, a helyzetük csak romlik, összeesnek, görcsbe rándulnak, kómába esnek és végül elpusztulnak. A petyhüdt, szürkéskék íny és nyelv jelzi, hogy komoly problémáról van szó. A hipoglikémia azért alakul ki főleg a törpe kutyáknál, mert nincsenek olyan zsírtartalékaik, amelyek a megfelelő glükózt biztosítani tudják stresszhelyzetben. 

Összeesett légcső: nem teljesen tisztázott a kialakulásának oka, de a levegő gyors belégzése miatt a légcső lelapul és ezzel megnehezíti a levegő bejutását a tüdőbe. Olyan, mintha túl erősen szívnánk egy szívószálból. Ez egy öröklődő egészségügyi állapot. A betegségre hajlamos kutyafajták légcsőgyűrűik kémiai összetételében olyan rendellenesség mutatkozik, amelynek következtében a légcső elveszíti merevségét, képtelen megtartani kör formáját, lelapul.

Progresszív retina atrófia (PRA): ez egy olyan szembetegség, amely a retina fokozatos romlásával jár. A betegség korai szakaszában az érintett kutyáknak éjszakai vakság alakul ki, majd a betegség előrehaladtával teljesen elvesztik a látásukat. A betegséggel küzdő kutyák viszonylag jól alkalmazkodnak a korlátozott vagy teljesen elvesztett látáshoz mindaddig, amíg környezetük változatlan marad.

Nyílt kutacs: a papillonok kutaccsal a fejük tetején születnek. Általában ez a lágy rész bezáródik, akárcsak a csecsemőké, de néha bizony előfordul, hogy nem záródik be teljesen. Egy véletlen ütés a fejre akár meg is ölheti a nyílt kutacsú kutyusokat.

Gondozás

A papillonok igazi benti kutyusok, nem való nekik a kinti élet. Ettől függetlenül nagyon szeretnek kint lenni az udvaron, szeretnek fel-alá futkározni és játszani a szabadban. De azt sem bánják, ha egy lakásban kell élniük és csak a napi sétáltatáskor vannak a friss levegőn. Nagyon szeretnek ugrálni és mászni, ezért nem kell meglepődni, ha bútorok, szekrények tetején ülve látjuk őket.

A felnőtt kutyusoknak napi két-három 20-30 perces sétára vagy játékidőre van szükségük, ez a minimum, amit biztosítani kell számukra. A kölyökkutyáknak két-három 10-15 perces mozgásra van szükségük egy nap és ahogy cseperednek, úgy kell növelni az időt és a megtett távolságot is. Ami viszont közös a kölykökben és felnőtt kutyusokban az az, hogy mindenképp leüléssel jelzik, ha már elegük lett a mozgásból.

Bár elég erős kiskutyáknak érzik magukat, valójában nagyon törékenyek termetükből adódóan. Könnyen eltörhetik a lábukat, ha leugranak a kanapé háttámlájáról vagy az ágyról, ezért fontos megtanítani őket a helyes lépcsőzésre és jobb, ha nem engedjük nekik a magas helyről ugrándozásokat.

A papillonokat könnyű szobatisztaságra nevelni, főleg akkor, ha következetesen tanítják őket. Minden reggel ébredés után, alvások után, fürdetés után, étkezés után, játék után, valamint lefekvés előtt is ki kell vinni őket, hogy elintézhessék a dolgaikat. Az elején, ha felügyelet nélkül kell hagyni őket, jobb a ketrecükbe, ládájukba berakni őket.

A ketrechez szoktatás nagyon hasznos minden kutya és gazdi számára. Ezzel a lakás és a kutyus épségét is kontrolálni lehet, ha a gazdi távol van. A ketrecük egyben egy olyan hellyé is válik számukra, ahová bármikor elhúzódhatnak, ha pihenni szeretnének. A kölyökkorban történő ketrechez szoktatás segít a kutyusoknak elfogadni a bezártságot, így nem fog a későbbiekben gondot okozni az sem, ha kutyapanzióban vagy kórházban kell tölteniük pár éjszakát. Egész napra azonban soha nem szabad őket bezárni! Pár óránál tovább ne legyenek bezárva, kivéve éjszaka, amikor alszanak.

A pozitív megerősítési technikákkal (pl.: jutalomfalattal, dicsérettel, játékkal) szuper gyorsan tanulnak ezek a kutyusok.

Etetés

Ajánlott napi mennyiség: 60-120 gramm jó minőségű táp, két adagra osztva.

Hogy felnőtt kutyádnak mi az ideális napi adagja az nagyban függ a kutya méretétől, testalkatától, metabolizmusától és aktivitás szintjétől. Éppannyira különbözőek a kutyák, mint mi emberek, ezért nem lehet pontos adatokat meghatározni. Teljesen egyértelmű, hogy egy izgő-mozgó kutyusnak sokkal több tápanyagra van szüksége, mint egy lusta kutyusnak. A megvásárolt táp minősége is rengeteget számít – minél jobb minőségű a táp, annál táplálóbb lesz az a kutyusod számára.

Sokkal jobb naponta kétszer adni nekik enni, hiszen így nem tudják rögtön felfalni az egész napi adagjukat. Ha nem vagy biztos az adagolásban és nem tudod eldönteni, hogy kutyusod már túlsúlyos-e vagy sem, íme egy trükk amivel ezt könnyen ellenőrizheted! Először is, ha csupán csak ránézel a kutyádra látnod kell a derekát. Ezután helyezd a hátára a kezedet úgy, hogy a hüvelykujjaid a gerinc vonalában legyenek. Érezned kell a kutya bordáit anélkül, hogy nagyobb nyomást helyeznél rá. Ha ez nem sikerül, akkor kutyusodnak többet kell mozognia és kevesebbet kell ennie.

További etetési tanácsokért, tippekért fordulj hozzánk bizalommal elérhetőségeink valamelyikén!

Szín és ápolás

A papillonok hosszú szőre egyenes, finom és selymes. Aljszőrzetük nincs. Mellkasukon a szőr egy picit fodros, gallérszerű. Gyönyörű, pillangószerű füleik szélén is szőrszálak lógnak. Lábaikon és fejükön a szőr rövidebb, testük egyéb részein hosszabb.

A mai papillonok kivétel nélkül tarkák. Nagyrészben fehérek, színes foltokkal a fejükön és hátukon főleg. A foltok szinte bármilyen színűek lehetnek. Az orruk mindig fekete.

Szőrük nem gubancolódik össze általában, de hetente egyszer-kétszer érdemes átfésülni őket, hogy a természetes bőrzsírok eloszlódjanak, és hogy a szőr és a bőr is egészséges maradhasson. A papillonoknak nincs jellegzetes kutyaszaguk, ezért csak szükség esetén kell fürdetni őket. A körmöket havonta két-három alkalommal érdemes levágni. Ha már a padlón hallani a kopogásukat, ideje a körömvágásnak! A kistestű kutyák hajlamosak a fogágybetegségekre, ezért nagyon korán el kell kezdeni a fogápolást náluk. A legjobb lenne mindennap megmosni a kutyusok fogát.

Más állatok és gyerekek

A papillonok nagyon szeretik a gyerekeket, de mivel nagyon apró kutyák, a kisgyerekek könnyen megsebesíthetik őket. Sok tenyésztő pontosan azért nem ad el kutyát kisgyermekes családoknak, mert attól tartanak, hogy a kutya megsérül.

Mint minden kutyafajtánál, itt is elmondjuk, hogy rendkívül fontos a gyerekeknek is megtanítani, hogyan kell viselkedni a kutyákkal, hiszen mindig akadhatnak kivételek és lehet, hogy odakap egy ingerült kutyus és hamar bekövetkezik a baj. Hiába barátságosak a kutyusok a picikkel is, felügyelet nélkül soha nem lehet együtt kutya és kisgyerek. Természetesen, a kutyákat is nevelni kell a helyes viselkedésre, éppúgy, mint a gyerekeket.

A papillonok jól kijönnek a család többi háziállatával, beleértve a macskákat is. A félelmet nem ismerő papillonok gyakran a náluk jóval nagyobb kutyáknak is dirigálnak, ez pedig akár problémás is lehet, ha a nagyobb kutya ugyanolyan akaratos, mint ők. Az azonban nem ritka, hogy a kisebb kutya parancsol.

Több Mint 20,000 Pozitív Visszajelzés Örvendeztetett Már Meg Bennünket…

Itt most csak a 20 legfrissebbet listázzuk ki Neked.

Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Ildikó K.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Andrea Vankóhu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Péntek Mariannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Zsuzsannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Zsuzsannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Zsuzsannahu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 3 nap
Tündehu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
Tündehu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
Tündehu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 4 nap
Viola T.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Ez szintén nagyon jó az allergiás kutyusomnak! Mindenkinek javasolnám!!! B

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 5 nap
Viola T.hu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

Allargiás kutyusomnak nagyon jó!

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 5 nap
#1 kép innen:Ilona Bábásné Farmasi#2 kép innen:Ilona Bábásné Farmasi
2
Ilona Bábásné Farmasihu
hiteles vásárlói visszajelzéshiteles vásárlói visszajelzés
5/5

A kutyus ezt bár mikor megeszi. Még soha nem volt vele gond.

Ellenőrzött értékelésEllenőrzött értékelés - eredeti megtekintése

Ennyi idővel ezelőtt: 5 nap

További Kutyafajtákra Is Kíváncsi Vagy?

Összegyűjtötük Neked a legnépszerűbb kutyafajtákat, és mindet jellemeztük a fent látható módon. Labrador, szibériai husky, németjuhász, beagle, yorkie, vagy csivava… mindről igyekeztünk valami egyedit írni.

Agár

kutya bemutatása

Amerikai staffordshire terrier

kutya bemutatása

Argentin dog

kutya bemutatása

Bernáthegyi

kutya bemutatása

Bichon havanese

kutya bemutatása

border collie

Border Collie

kutya bemutatása

Bulldog

kutya bemutatása

Cane Corso

kutya bemutatása

Cardigan Welsh Corgi

kutya bemutatása

Cavalier King Charles Spaniel

kutya bemutatása

Cocker Spániel

kutya bemutatása

Csivava

kutya bemutatása

Dalmata

kutya bemutatása

Dobermann

kutya bemutatása

Erdélyi kopó

kutya bemutatása

Foxterrier

kutya bemutatása

Francia bulldog

kutya bemutatása

golden retriever

Golden retriever

kutya bemutatása

golden retriever

Jack Russell Terrier

kutya bemutatása

golden retriever

Kínai Kopasz Kutya

kutya bemutatása

golden retriever

Kínai Shar Pei

kutya bemutatása

golden retriever

Komondor

kutya bemutatása

golden retriever

Kuvasz

kutya bemutatása

barna labrador ül

Labrador

kutya bemutatása

barna labrador ül

Lakeland Terrier

kutya bemutatása

barna labrador ül

Leonbergi

kutya bemutatása

barna labrador ül

Máltai Selyemkutya

kutya bemutatása

barna labrador ül

Mopsz

kutya bemutatása

barna labrador ül

Mudi

kutya bemutatása

Nagy Svájci Havasi Kutya

kutya bemutatása

Németjuhász

kutya bemutatása

Óriás Schnauzer

kutya bemutatása

Papillon

kutya bemutatása

Pomerániai törpespicc

kutya bemutatása

Puli

kutya bemutatása

Rottweiler

kutya bemutatása

Schnauzer

kutya bemutatása

Selyemszőrű terrier

kutya bemutatása

Shetlandi juhászkutya

kutya bemutatása

Shiba Inu

kutya bemutatása

Si-cu

kutya bemutatása

Skót terrier

kutya bemutatása

Szamojéd

kutya bemutatása

Szibériai husky

kutya bemutatása

Tacskó

kutya bemutatása

Tibeti Masztiff

kutya bemutatása

Tibeti Spániel

kutya bemutatása

Törpe Schnauzer

kutya bemutatása

Uszkár

kutya bemutatása

Újfundlandi

kutya bemutatása

Vizsla

kutya bemutatása

Weimari Vizsla

kutya bemutatása

West Highland White Terrier

kutya bemutatása

Whippet

kutya bemutatása

Yorkshire Terrier

kutya bemutatása

Másnapi kiszállítás

Amennyiben délig megrendeled csomagodat, akkor annak tartalma már másnap kutyusod táljában landolhat. Ne feledd, Magyarország összes településére szállítunk!

Prémium összetevők

Minden tápunk alapanyaga ellenőrzött gazdáktól származik. Számunkra kutyusod biztonsága a legfontosabb! Győződj meg róla magad!

Kérdésed van, vagy elakadtál?

Írj nekünk Facebookon, vagy keress telefonon.
Rólunk mondtátok
27863 vélemény