Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy vannak olyan dolgaink, amelyeket kutyáink egyáltalán nem értenek meg, hiába tekintjük őket családtagnak, teljesen más felfogásuk van az életről, mint nekünk embereknek. Néha megpróbálunk teljes beszélgetéseket folytatni velük, de képesek vagyunk olyan nonverbális jeleket is mutatni feléjük, amelyek az állatvilágban teljesen mást jelentenek.

Éppen ezért gondoltuk, hogy összeállítunk egy listát 13 olyan dologról, amelyek kifejezetten zavarhatják a kutyákat. Ha ezek közül bármelyik is igaz lenne rá, ne aggódj, nem vagy egyedül! Ezen információk birtokában viszont tudatosabb gazdivá válhatsz, kutyád is sokkal könnyebben fogja érteni, mit szeretnél tőle egy adott helyzetben. Szerencsére, elnézik nekünk ezeket a furcsaságokat, szeretetük határtalan!

 

1. Amikor ideges leszel, mert a kutyád kutyaként viselkedik

A kutyák ugatnak, ásnak, rágnak, szimatolnak, elcsórják az ételmaradékokat. Számukra ez teljesen természetes viselkedés! (Ráadásul, a cipőkről sem tudják ránézésre, hogy milyen drága volt…) Ez persze nem jelenti azt, hogy korlátlanul megteheti ezeket. A büntetés és frusztráció helyett inkább játékos feladatokkal próbáld rávezetni a helyes viselkedésre. Tudjuk, ehhez rengeteg idő és türelem kell!

 

2. Következetlen szabályaid vannak

A kutyák igénylik a következetességet, a napi rutint. Ha a kölyökkutyának egy héten keresztül megengeded, hogy az ágyon legyen melletted, majd a következő héten már megszidod érte, akkor stresszes lesz, mivel nem fogja tudni, hogy reagálsz egy-egy lépésére. A kutyákat az csak jobban összezavarja, ha „különleges alkalmakon” (szülinap, karácsony, stb.) kivételt teszünk és engedékenyebbek vagyunk. Amikor meghozol egy döntést, tartsd magad hozzá mindig!

 

3. Amikor csalódásként éled meg, ha nem fogad neked szót kutyusod

Bár a kutyák szeretnek boldognak látni minket, mégiscsak állatokról beszélünk, ráadásul igazi opportunisták (Ha például lehetőséget látnak arra, hogy elcsenjenek egy szelet húst az asztalról, gondolkodás nélkül elveszik!) Néhány kutya valóban azért engedelmeskedik a gazdájának, mert tudja, hogy ezzel örömet szerez, de a legtöbb kutya csak a jutalomért végzi el az adott feladatot! Tapasztalataink alapján a következetlen jutalmazás következetlen viselkedéshez vezet. Ne haragudj azért a kutyádra, mert nem fogad szót neked!

 

4. Több verbális jelet használt ugyanahhoz a viselkedéshez

Ezen nagyon nehéz változtatni! Például a kutyusod folyton megugatja a postást, te pedig felváltva használod a „Pszt!”, „Hagyd abba!”, „Csendet!” kifejezéseket. Ez tulajdonképpen a kutya számára három teljesen különböző parancs, ami valójában egy dolgot jelent: hagyd abba az ugatást! A kutya viszont nagyon összezavarodik, így inkább folytatja az ugatást, majd amikor megszidod értelmetlenül áll a dolgok előtt, nem érti miért vagy rá mérges.

Itt a legjobb tanács az, hogy próbálj egy konkrét szót kitalálni minden egyes hasonló helyzetre és ezt mond el az ismerőseidnek és családodnak is!

 

5. Változik az alakod, méreted, illatod

Amint elérik a kutyák felnőttkori méreteiket, általában nem is változnak már sokat. Nem meglepő tehát, hogy számukra rettenetesen furcsa a mi életünk. Folyamatosan változtatjuk kinézetünket, télen nagykabátot hordunk, nyáron alig van rajtunk valami. Bármilyen különösen hangzik, a kutyákat ez már teljesen összezavarja.

Nemcsak a ruháink és kiegészítőink váltakozása zavarja össze kedvenceinket, hanem az a számtalan illat, amit magunkon hordozunk. Cipőink, ruháink, táskáink is mind felvesznek olyan illatokat, szagokat, amelyek a kutyák érzékeny orrának már igazi aroma-sokk. Sokszor próbálunk ki új tusfürdőt, egyéb kozmetikumokat. Ugye már érthető, miért szaglásznak minket ennyire?!

 

6. Ujjal mutogatsz

A Healthy Pets szerint ez a gesztus az „univerzális stresszinduktor a kutyák számára”. A cikk szerint a mutogatás többször párosul dühös mozdulatokkal, hangnemmel, szigorral. A kutyák talán nem is észlelik ezeket kölyökkorukban, de (tudat alatt) mindenképp kialakul bennük ez a fajta szorongás, ha meglátják a mozdulatot.

 

7. Amikor „sarokba szorítod” kedvencedet

A mai napig vitatott téma, hogy vajon a kutyák szeretik-e, ha az emberek ölelgetik őket. A válasz viszont egyszerű: kutyától függ. Míg az emberek tudják, hogy az ölelés a szeretet jele, egyes kutyák csapdában érzik magukat ilyenkor, ezért feszültek lesznek.

Ne feledd! Elég nagy különbség van ölelés és összebújás között: az a kutya, aki nem szereti az öleléseket, még szerethet odabújni a gazdájához és élvezi, ha simogatják. A lényeg az, hogy tudd a te kutyusod mit szeret és mit nem!

 

8. Megnézed a teljesen idegen kutyusokat is

Először is muszáj megemlíteni, hogy hatalmas különbség van aközött, ahogyan egy ismerős kutyára nézel és ahogyan egy idegen kutyára. Legalábbis kutyusod szerint. Ha új kutyával találkozol, próbáld elkerülni a szemkontaktust, amikor közelít feléd. Egyes kutyák kihívásnak tekintik, amikor egy idegen kutya akar közelebb kerülni a gazdájukhoz. Ez pedig növeli a stresszreakciójukat is.

 

9. Nem biztosítod neki a megfelelő mozgást

Az emberekhez hasonlóan a kutyák is unatkozhatnak, ha nincs meg az elegendő fizikai és szellemi ingerlés az életükben. „Az elégedetlen és unatkozó kutyákból gyakran előjön a destruktív hajlam, tehát rágcsálnak, ásnak, kaparnak stb. Ezért a viselkedésükért gyakran büntetik őket, ennek a tudata pedig stresszeli őket” – mondja Katie Finlay az iHeartDogs-nak adott interjúban. Ne feledd, hogy kutyádnak nem megfelelő szórakozás az egésznapos Netflix nézés, nem fogja saját magát megsétáltatni!

 

10. A „mancsaidat” használod

A legtöbb kutya szinte alig használja valamire a mancsait. Remekül tartják vele a csontot rágás közben, de javarészt a szájukkal és az orrukkal végzik a munka nagy részét. A kutyák a szájukat használva játszanak, tisztálkodnak, mutatják ki szeretetüket és ami a legfontosabb, kommunikálnak.

Gondolj csak bele, milyen furcsának nézhetnek minket, hogy mindenhez a „mellső lábainkat” használjuk. Azzal eszünk, játszunk, takarítunk, és bizony a „negatív célokra” is használjuk őket (pl.: körömvágás, gyógyszerek beadása stb.) Csoda, hogy egyes kutyák óvakodnak az emberi kéztől?

 

11. Nem eszel szemetet

A kutyák folyamatosan táplálék után kutatnak, és sok minden bizonyul finom falatnak számukra. Ezek a számukra ínycsiklandó ételek, számunkra undorítóak, büdösek, koszosak, szemetek. A kutyáknak ez természetes, hiszen bennük van az a bizonyos túlélő ösztön. Biztos értetlenül néznek ránk, amikor az ételmaradékot, megromlott ételt kidobjuk a kukába.

 

12. Szemmel fedezed fel a világot

A kutyáknak a szaglás a legfontosabb érzékelés, ezért lehet furcsa számukra, hogy gazdáik inkább a vizuális világot képviselik. Valójában ezért unalmas számukra folyton a TV-t, képernyőt bámulni. Sokkal izgalmasabb minden kerítést végig szimatolni az utcán!

 

13. Megosztod a területedet

Kivétel nélkül minden kutya védi a saját területét, ez egy velük született ösztön. Csak úgy nem engednek be senkit a területükre. A kölykök számára az otthonuk és az udvar alkotja a területüket, így felnőtt korukra igazi védelmezővé válnak, amikor egy számukra idegen lép be hozzájuk. A postásokkal, szomszédokkal, barátokkal szemben nagyon gyanakvóak, belépéskor alaposan körbe szaglásszák őket.

Alábbi cikkeink még érdekelhetnek:

Fiatal vizslám rendszeresen füvet eszik. Mi tévő legyek?

Fiatal vizslám rendszeresen füvet eszik. Mi tévő legyek?

Kérdező: Már két éve rendelem önöktől a Ted bárányos rizses száraz kutyatápot és a konzerveket a vizslámnak, aki most 3 éves. Nagyon szereti mind a kettőt. A problémám az, hogy nem tudom miért eszik mégis füvet mellette. Sokat játszunk, vitamint is kap. Répát, ubit is...

bővebben
Tippek a Ragyogó Szőrzetért és Egészséges Bőrért

Tippek a Ragyogó Szőrzetért és Egészséges Bőrért

A kutyák bőr- és szőrproblémái számos gazdi számára jelentenek kihívást, ám megfelelő odafigyeléssel és gondoskodással ezek a problémák megelőzhetők, illetve kezelhetők. Az egészséges bőr és szőrzet kulcsfontosságú a kutya általános jóllétéhez, mivel ezek nem csupán a...

bővebben
Rólunk mondtátok
27863 vélemény