Biztosan hallottál már arról, hogy az idős embereknél a demencia viszonylag gyakori betegség. Sajnos ez az idős kutyákra is igaz. A betegség általában (ahogy az emberek esetében is) memória-, beszéd-, figyelemzavarral, és egyéb problémákkal is jár.

A legnagyobb probléma az, hogy a betegség tünetei közvetlenül nem észrevehetőek, illetve fokozatosan alakulnak ki, így mire a gazdi észreveszi a bajt lehet, hogy már túl késő.

Gazdiként az egyik legjobb, amit tenni lehet az a gondos odafigyelés, főleg az aranykorba lépett kutyák esetében. Soha ne legyünk közömbösek egy-egy apró változás észrevételével, legyen az egy eltérés az étvágyban, mozgásban, fizikumban.

Természetesen az állatorvost felhívni bármi gyanús jel miatt sosem rossz ötlet. Legjobb esetben úgyis azt mondja, hogy aggodalomra semmi ok; ellenkező esetben pedig minél előbb megoldást fog találni a problémára.

6 apró jele a kutya demenciának:

1. Zavartság

A zavartság az embereknél is gyakori tünete a demenciának, a PetMD szerint a kutyák is tapasztalhatnak ilyet. Ha kedvenced a szokásosnál több időt tölt el „kereséssel” (például nem találja a tálkáját, a helyét, vagy olyan dolgokat, amik mindig ugyanazon a helyen vannak), akkor a gazdiknak érdemes még jobban figyelni a gyanús jeleket – mondja Dr. Bonnie Beaver.

„Gyakran előfordul a beteg kutyáknál, hogy már nehezebben tudják eldönteni, melyik ajtón is kell közlekedniük, pedig eddig sosem tévesztette el. Ilyen esetben a betegség az agy azon részét támadja, amely a tájékozódásért felelős” – tette hozzá.

Néhány kutyánál a térérzék vesztésével is jár a betegség. Ilyenkor kedvencünk gyakran „beragad” és nem tudja, hogy juthat ki egy adott helyről (például, beszorul a sarokba, bútor közé). A demencia további gyakori jele az is, ha kedvencünk meredten a falat bámulja.

Ezen kívül még az időérzéket is befolyásolhatja a betegség. A PetMD példája szerint ilyenkor a kutyáknak már nem tűnik fel, hogy besötétedik az ég, illetve a lefekvés idejére tett jeleket sem fogja már észrevenni.

2. Változások az ébrenlét-alvás ciklusban

Ez a pont valamelyest hasonlít az elsőhöz, viszont fontos külön kiemelni az alvási szokásokban kialakult változásokat. Ezt a változást főleg azok a gazdik vehetik észre könnyebben, akiknél kedvencük mindig nyugodtan végig aludta az éjszakákat, de most már nyugtalanok és mozgékonyak egész éjjel.

„Sok kutya ilyenkor felcseréli az eddigi napirendjüket, így nappal csak fekszenek, éjjel pedig aktívak” – írja a PetMD.

Ilyen esetben szerezzünk be egy éjjeli lámpát, amivel a természetes napfényt imitálhatjuk, így kutyánknak ez lehet az új alvásidőre utaló jel. Dr. Beaver szerint, az állatorvos által felírt gyógyszerek (altatók) is segíthetnek kedvencünknek a nyugodt alvásban.

3. Interakció emberekkel, más kutyákkal stb.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha kutyánk kapcsolata/reakciója más állatokkal vagy emberekkel drasztikusan megváltozik. Előfordulhat ugyanis, hogy a kutyák elfelejtik a kapcsolataikat, tehát az eddigi kedvenc emberéből könnyen ellenség lesz, illetve egy gyerekeket imádó kiskutya is agresszívabbá válhat.

Gyakran még az érdeklődésüket is elveszthetik a demenciával küzdő kutyák. Például, közömbössé válhat számukra a kapucsengő hangja, a sétára invitálás, vagy akár a gazdi hazaérkezése a munka után.

Természetesen egy hirtelen változás a viselkedésben veszélyes is lehet, ha a kutya teljesen kiszámíthatatlanná válik. Fontos megjegyezni azt is, hogy a viselkedés változását nem feltétlenül a demencia váltja ki, hiszen rengeteg más tényező is befolyásolhatja a kutyák viselkedését. Ezért fontos konzultálni rendszeresen az állatorvossal!

Dr. Denise Petryk – sürgősségi állatorvos, jelenleg a Trupanion kisállatbiztosítónál dolgozik – a következő példát hozta fel ezzel kapcsolatban:

„Voltak olyan pácienseim, akiknek kutyái nem ismerték fel a kedvenc jutalomfalatjukat sem. Ilyenkor a gazdi már csak ösztönből is lecseréli az adott jutalomfalatot és egy másik márkából vesz kedvencének. Ezzel viszont egy fontos tünetet hagynak figyelmen kívül.”

4. Balesetek a lakásban

Ez is egy újabb cseles jele a betegségnek, hiszen rengeteg esetben történhetnek balesetek, függetlenül attól, hogy demenciáról beszélünk-e vagy sem. Azonban ilyen egy jól betanított kutyánál kevésbé fordulhat elő, tehát érdemes erre is alaposan figyelni.

Először is, nem szabad szidni a már szobatiszta kedvencünket, ha bepiszkít a lakásba, hiszen ez egy nagyon fontos jele is lehet a demenciának!

Ez azért utalhat demenciára, mert lehet, hogy a betegség a kutya agyának azon részét támadta meg, amely a testműködésért felelős. Nem minden esetben piszkítanak be a lakásba egyszerre, valamikor a kutyáknak egyszerűen csak több időbe telik jelezni, hogy ki kell mennie.

„Miután elvégeztük a teszteket és kizártuk a hólyagfertőzést, cukorbetegséget, illetve vese problémákat, akkor nagy valószínűséggel kognitív változásról van szó. Ha a kutya az üvegajtón kinézve (jelezve, hogy dolga van) mégis odapiszkít az ajtó elé, akkor nem egyszerű emésztési problémákkal nézünk szembe, hanem annál egy sokkal komolyabbal, hiszen ilyenkor az állat egyszerűen nem észleli a különbséget bent és kint között” – meséli Dr. Petryk.

5. Alacsony energiaszint

Ez ismét egy olyan jel, amely tapasztalása során nem feltétlenül kell a legrosszabbra gondolni. A kutyáknál is normális, hogy amint idősebbek lesznek egyre inkább csökken az aktivitási- és energiaszintjük. A kevés energia érdektelenséggel párosulva viszont már adhat okot az aggodalomra.

Egy eddig nagyon kíváncsi kutya, ha hirtelen még csak szaglászáshoz sincs kedve és inkább az alvást választja, az már egy nagyon aggasztó jele a demenciának. A diszorientáltság és a koncentráció teljes elvesztése egy-egy játék közben szintén egyértelmű jelnek számít.

„Néha elejtenek valamit és már akkor nem tudják hol keressék azt. Ha a kutyának nincsenek látási és hallási problémái, akkor ez a kognitív diszfunkció egyik figyelmeztető jele is lehet” – folytatja Dr. Petryk.

Az alacsony energiaszint ahogy korábban is említettük, még nem feltétlenül a demencia jele. Ezt ugyanis kiválthatja ízületi gyulladás, vagy egyéb fájdalom. Egy a fontos: konzultáljunk az állatorvossal!

6. Ismétlődő vagy megszállott viselkedés

A hétköznapi aktivitásnál tapasztalt változás mellett, egy demenciával küzdő kutyára még az ismétlődő tevékenységek is jellemzők lehetnek.

Dr. Petryk szerint ilyen viselkedésnek számít a fej billegetés, lábrázás, körbe-körbe járkálás. „Ez a fajta viselkedés sokkal egyértelműbben mutatja a kognitív diszfunkciót a kutyáknál. Sokkal kevesebb az esélye annak, hogy ezt egy másik betegség tünetével keverjük össze” – magyarázza Dr. Petryk. Sőt még a folytonos (mindenféle ok nélküli) ugatás is jelezheti kognitív rendellenességet.

Hogy segíthetsz a demenciával küzdő kutyán?
Sajnos a demencia gyógyíthatatlan betegség, viszont annak kártékony hatásait lassíthatjuk, tüneteit kezelhetjük. „Megállítani nem lehet a betegséget, lassítani a folyamaton viszont lehet gondos odafigyeléssel” – mondta Dr. Beaver a PetMD-nek.

Változások kutyusod étrendjén

Hiszitek vagy sem, az étrend váltás sokat segíthet a kutyák kognitív funkcióján. Természetesen étrendet váltani állatorvosi konzultáció nélkül nem ajánlott! Azt viszont garantáljuk, hogy az omega-3 zsírsavat és antioxidánsokat tartalmazó ételek és étrendkiegészítők nagyban hozzájárulnak a kutyák egészségéhez. Többek közt Omega 3 zsírsavakat tartalmaz a lazacos tápunk.

Agytorna

A mentális stimuláció fenntartása érdekében érdemes minél több gondolkodtató játékot becsempészi beteg kutyánk életébe. Korábbi cikkeinkben már olvashattatok jó pár remek és egyszerű fejtörő játékot, ilyen helyzetben ismét csak ajánlani tudjuk azokat.

Ha a kutya még nyitott a társaságra, akkor mindenképpen vonjátok be a játékba ismerőseiteket is, így lassítani lehet az emberektől és állatoktól való elidegenedését a beteg kutyának.

„Amennyiben a kutyának fizikai korlátozásai még nincsenek, érdemes többször elvinni egy kiadós sétára, hogy minél több emberrel és kutyával találkozzon. A mentális és fizikális aktivitás lassítja az elidegenedés folyamatát” – tanácsolja Dr. Petryk.

Gyógyszerek és kiegészítők

Vannak bizonyos gyógyszerek és kiegészítők, amelyek minden állatorvos felír demenciában szenvedő kutyáknak. Természetesen elengedhetetlen ilyen esetekben a rendszeres kivizsgálás, hogy minden apró változást pontosan lehessen követni. Minél többet tudunk a kutyánk állapotáról, annál többet tudunk neki segíteni.

Attól a pillanattól kezdve, hogy kutyánk megérkezett az otthonunkba, egy életre elköteleztük magunkat mellette. Nagyon szívszorító érzés kedvencünket öregedni látni, de ez is egy olyan folyamat, ahol gazdiként erősnek és kitartónak kell maradni, hogy kutyánk a lehető legtovább töltse el velünk a mindennapjait. A demencia gyógyíthatatlan, ezért a gazdik nem tudnak mást tenni, csak folyamatosan gondoskodni kedvenceikről és rengeteg szeretetet nyújtani feléjük, ezzel is jelentősen lassítva a folyamatot.

Alábbi cikkeink még érdekelhetnek:

Tippek a kutyák helyes fogápolásához

Jó gazdiként biztos gondoskodsz a rendszeres sétákról, az egészséges tápokról, és még a havi szívféreg elleni gyógyszerről is. Ezek mind-mind rendkívül fontosak az egészséges életmód fenntartásához, viszont sokan megfeledkeznek egy szintén ugyanolyan lényeges...

bővebben