Nem túl mókás arra hazaérni, főleg újdonsült kutyagazdiként, hogy a kölyökkutyusod bepiszkított. Minden kutyus más tempóban tanul, szóval számíts rá, hogy efféle „balesetekre” még lesz példa, ahogy növekednek. A következő három módon biztosíthatod mindkettőtök számára a zavartalan és hatékony átmeneti időszakot.

Készíts beosztást

Építs fel egy mozgástervet. Figyeld meg a napi eseményeket, és a kutyusod sajátos szokásait, mikor elkészíted a beosztást. Vidd ki négylábúdat ugyanarra a helyre ezekben a javasolt időpontokban:

  • Egyből séta után
  • Reggel ébredés után
  • Lefekvés előtt
  • Játék után
  • Mikor felébred szunyálás után
  • Játék vagy csont rágcsálás után
  • Evés vagy ivás után
  • Legalább egyszer minden órában

Kerüld el az izgalmas játékokat, addig amíg szőrös kis barátod nem könnyített magán a megfelelő helyen, mivel ez valószínűleg elvonná a figyelmét a kiruccanás valódi céljáról. A kirándulások között ellenőrizd otthon a kutyádat. Tartsd őt szemmel, amennyire csak lehet, és mindig tudd, hogy épp mit csinál. Nem árt ha használsz egy bizonyos kifejezést, mint például a „pisiszünet”, minden alkalommal, amikor a kutyád szaglászik vagy pisilésre utaló jeleket mutat. Ez segít a kutyádnak megérteni, hogy most jött el az ideje.

Jutalom

A jutalomfalatokkal nagyszerűen lehet tanítni a kutyust. Mindig menj ki a kutyusoddal, hogy ott legyél és meg tudd jutalmazni, amikor kint végzi el a dolgát. Azonnal jutalmazd meg nasival, játékkal, és halmozd el dicsérettel. Ha jutalmazással neveled négylábúdat még jobb kapcsolat alakulhat ki köztetek, és biztonságban fogja érezni magát, ami hasznos lesz a későbbi nevelés során. És ne feledd, akárhányszor jutalomfalatot adsz neki, azzal egy bizonyos viselkedésre bátorítod. (Részletes kölyökkutya etetési útmutatónkat itt találod.)

Pozitív megerősítés

A pozitív megerősítés lényege, hogy megtanítod négylábúdnak, hogy mit csináljon ahelyett, hogy kiabálsz vele azért, mert valami rosszat csinál. A negatív megerősítésen alapuló nevelési technikák elavultak, kockázatosak, és egészségtelenek a kiskutyákra nézve. Ha kutyusoddal „baleset” történik, ne mondj semmit, csak kapd fel, és vidd ki gyorsan a pisi-kaki helyére. A negatív megerősítés csak stresszhez és zavarodottsághoz vezet. Kutyusod talán addig tartogatja a dolgát, amíg nem leszel ott, hogy leszidd. A pozitív megerősítéssel kutyusod összekapcsolja a sikeres pisiszünetet a dicséreteddel. A szobatisztaságra szoktatás megragad, mivel a viselkedés egyre inkább automatikussá válik.

Figyelj rá, hogy mindig feltakarítsd a kutyapiszkot vagy pisit bioenzimes tisztítószerrel. Káros lehet a kutyusodnak, és visszacsalogathatja a „tetthelyre” négylábúdat, ha ammónia alapú tisztítószert használsz, mint például a fehérítő.

Ha nem bizonyul sikeresnek kutyusod nevelése, vagy nehézséget okoz, vizsgáltasd ki négylábúdat az állatorvossal, hogy kizárjatok bármilyen lehetséges betegséget vagy sérülést, ami ezt a viselkedésbeli problémát okozza. A cél, hogy jó szokások rögzüljenek benne, és hogy szeretetteljes kötődés alakuljon ki köztetek. A kutya szobatisztaságra szoktatása olyan, mint egy gyereket biciklizni tanítani – talán lesz pár baleset, de egy nap majd minden rendben lesz.

Alábbi cikkeink még érdekelhetnek:

5+1 Húsvétváró Tipp Kutyagazdiknak!

5+1 Húsvétváró Tipp Kutyagazdiknak!

Húsvét közeledtével minden kutyás gazdi számára izgalmas időszak jön el, hiszen ez az az alkalom, amikor kedvenceinkkel együtt készülődhetünk a tavasz legvidámabb ünnepére. Ilyenkor azonban különösen fontos, hogy ne csak a hagyományos húsvéti ételekre és szokásokra...

bővebben
A Tavaszi Megújulás Ideális Táplálkozási Stratégiája

A Tavaszi Megújulás Ideális Táplálkozási Stratégiája

A tavasz megérkeztével és az időjárás változásával kutyánk táplálkozási szükségletei is módosulhatnak. A friss levegőn töltött hosszabb idő, a megnövekedett aktivitás mind-mind hatással vannak kedvencünk egészségére és energiaszükségletére. Ebben a cikkben olyan...

bővebben
A tavasz veszélyei: Mire figyelj kutyás séták során?

A tavasz veszélyei: Mire figyelj kutyás séták során?

A tavasz beköszöntével a természet újjáéled, és kutyánkkal a szabadban töltött idő még kellemesebbé válik. Azonban ez az időszak új kihívásokat is rejt magában, amelyek veszélyeztethetik kedvencünk egészségét és biztonságát. Ebben a bővített cikkben részletesebben is...

bővebben
Rólunk mondtátok
27620 vélemény